Az előzetes becslések szerint 3,5 milliárd forintból épülhet fel a Marcali gyógyfürdőjének és sportcentrumának szomszédságába tervezett, 220 ágyas, új szálloda. A beruházás alapkövét már 2006 márciusában letették, és a tervek szerint és a gyógyszálló már 2007-ben megépült volna, de a Marcali Szálloda Kft. projektcégben többségi tulajdonos Danubius Hotels kihátrált a programból, miután akkor nem részesült támogatásban a beruházás.
A Danubius Hotels Nyrt. az idén év elején meg is vált az 56,7 százalékos tulajdoni hányadától, ugyanakkor szándéknyilatkozatot tett arra, hogy vállalná a szálloda üzemeltetését. A projektcégben kisebbségi tulajdonos ZÁÉV Zrt. és a Hídtechnika Kft. is eladta a részesedését, jelezve, hogy a kivitelezésben ennek ellenére részt venne.
A beruházást a Marcali Szálloda Kft. új többségi tulajdonosa, az izraeli-holland érdekeltségű Europe Team Kft. valósítaná meg az önkormányzattal közösen. A város az ingatlanapportjával 10,4 százalékos tulajdoni hányadot képvisel a projektcégben.
Sütő László kifejtette, a szálloda hiába rendelkezett már évekkel ezelőtt, és rendelkezik most is jogerős építési engedéllyel, azért nem épült meg, mert támogatás nélkül nem lenne rentábilis befektetés. Most viszont a remények szerint egy hónapon belül elkezdődik az építkezés - tette hozzá.
A város a közelmúltban nyert 118 millió forintos uniós támogatást a leendő szálloda melletti fürdő fejlesztésére a balatoni térség turisztikai vonzerejének növelésre szánt keretből.