2p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1-1 millió forintra bírságolta az 1 A Pharma GmbH és a Sandoz Hungária Kft. gyógyszerforgalmazó vállalkozásokat, a cégek ugyanis a fogyasztókat megtévesztve hirdették termékeiket - közölte a GVH szerdán.

A közlemény szerint a versenyhatóság 2007 szeptemberében indított eljárást a két cég ellen miután tudomásukra jutott, hogy a két vállalkozás orvosok és gyógyszerészek számára készült hirdetéseiben "Hosszú távon a legkedvezőbb áron!" mondattal népszerűsített több általa forgalmazott gyógyszert.

A vizsgálat megállapította, hogy a két társaság piacelsőségi állításokat fogalmazott meg, csakhogy 2006 szeptembere és 2007 szeptembere között több alkalommal is előfordult, hogy a két vállalkozás által forgalmazott és reklámozott termékeknél voltak olcsóbb gyógyszerek.

A bírság összegének megállapításakor a versenyhatóság jelentős mértékű enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az eljárás alá vontak a kifogásolt magatartást a GVH eljárás megindítását megelőzően abbahagyták, illetve jelezték, hogy a jövőben nem kívánnak élni a kifogásolt kijelentésekkel reklámjaikban.

A GVH figyelembe vette azt is, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a két vállalkozás valóban igyekezett a vizsgált időszakban termékeik árait a legalacsonyabb szinten tartani - áll a közleményben.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!