A magyarországi dohánypiac harmadik legnagyobb szereplője, az Imperial - gazdaságossági okokból - a korábbi három helyett egy terjesztőre bízza az áruterítést, és az erre kiírt pályázatot a tavaly több mint 16 milliárd forintos árbevételt elért Vimpex nyerte meg. A társaság ügyvezető igazgatója, Vu Quy Duong a Világgazdaságnak elmondta, a tevékenységi kör bővülése azt is jelenti, hogy meg kellett háromszorozni a gépkocsiállományt, így a kishaszon járművek száma 150-re emelkedett. A cég nagy értékű, de kis térfogatú cikkeket - rágógumi, borotva, szeszes italok, kávé - is szállít közel 20 ezer értékesítési pontra.
Az 1991-ben dohány-nagykereskedelemre alakult Vimpex Kft. az első években a British American Tobacco (BAT) Hungary pécsi, a Philip Morris egri, valamint a Reemtsma debreceni gyárával is szerződéses kapcsolatban állt. Később azonban a BAT, majd a Philip Morris is saját kezébe vette a termékdisztribúciót. A Vimpex pedig azzal bővítette tevékenységét, hogy megvásárolta az egykori Budapesti Kőolajipari Gépgyár 46 ezer négyzetméteres területét a Gyömrői úton, ahol mintegy kétmilliárd forint ráfordítással 2005 októberében megnyitotta a Sárkány Centert. Az elmúlt hetekben megvásárolt még, illetve bérbe vett összesen 60 ezer négyzetméternyi szomszédos ingatlant, ahol a 30 ezer négyzetméter összterületű épületekben nagykereskedelmi központ létrehozására készül. Az előzetes tárgyalások alapján 50-70 olyan vállalkozást várnak a nagyker központba, amelyek irodájukat, bemutatótermüket és raktárukat egy tömbben akarják kialakítani, több száz négyzetméteren.
Ezzel jelentősen bővül a több mint 450, egyenként 10-60 négyzetméteres bolttal működő Sárkány Center profilja. A kis- és nagykereskedelmi engedéllyel egyaránt rendelkező üzletközpontban kapható árucikkek Kínából, Vietnamból és Törökországból érkeznek, de a kínálat mintegy 15 százaléka már magyar ruhakészítőktől származik. Az ügyvezető igazgató - a vietnami üzleti lehetőségek megragadása érdekében - több üzlettársával létrehozta a Hungavina Kft.-t is, amely már megkezdte vietnami bútorok importját, és fagyasztott tengeri halak-rákok behozatalát is tervezi a délkelet-ázsiai országból, közli a Világgazdaság.