2p

Összesen 93 munkavállaló távozik a Győri Keksz Kft.-től a most megkezdett és év végéig tartó létszámleépítés keretében, miután a társaság úgy döntött, hogy a jövőben csak a székesfehérvári üzemben folyik majd kekszgyártás.

Nagypál Judit, a Győri Keksz Kft. HR igazgatója szerint "már mostanra több mint 15 embernek van biztos munkahelye, ahova várják a termelés leállása után". A 93 dolgozóból hárman vállalták a székesfehérvári áttelepülést, ők ott folytathatják a munkát. A nyugdíjazásig 22-en jutnak el az év végéig.

Azok, akik 2010-ig érik el az 57. életévüket és megfelelő szolgálati idővel rendelkeznek, a szükséges időpontig munkaviszonyban maradnak és ez alatt jelenlegi személyi alapbérük 80 százalékát kapják kézhez. Az 57. életév elérésekor a vállalat korengedményes, előrehozott nyugdíjazáshoz szükséges összeget befizeti a Nyugdíjigazgatóságnak - áll a közleményben.

A kollektív szerződésben megállapított felmondási időn és végkielégítésen felül (ami a törvényben meghatározott mérték 1,5-szerese), a vállalat öt hónapos álláskeresési időszakot biztosít dolgozóinak, a felmondási idő megkezdése előtt. Erre az időszakra alapbért fizet és felmenti dolgozóit a munkavégzés alól.

Ezeken felül mindenki részesül egy 150 ezer forintos, egyszeri önkéntes pénztári adományban, valamint minden jogosult dolgozó gyermekei után 20 ezer forintos iskolakezdési támogatást kap.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!