2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A jövő évi menetrend szerint új, az eddiginél rövidebb útvonalon és menetidővel közlekedik Budapest és Zágráb között a Maestral nemzetközi gyors; Horvátországban azonban három megye vezetői és az egyik vasutas szakszervezet is tiltakozik a változás miatt.

A MÁV-Start a 2008/2009. évi menetrendi időszakra javasolta a Horvát Vasútnak, hogy a Maestral vonatpár Murakeresztúr helyett Gyékényesen keresztül közlekedjen Budapest és Zágráb között. Ezzel a jelenlegi 7 óra 20 perces menetidő 5 óra 55 percre csökken, a módosított útirány pedig 33 kilométerrel rövidebb - közölte pénteken Balogh-Fazekas Anita, a magyar vasúttársaság szóvivője.

Az MTI azt követően kereste meg a MÁV-Start Zrt.-t, hogy kedden három horvátországi megye önkormányzatának elnökei, valamint a horvát személyszállítók szakszervezete bejelentette tiltakozását a horvát kormánynál és a horvát vasúttársaságnál a nemzetközi vonatok új útvonalra irányítása miatt.

A horvátországi Varasd, Muraköz (Medimurje) és Krapina-Zagorje - amelyeket az új útvonal elkerül - közlekedési lehetőségeinek ellehetetlenítését látja abban, hogy a magyar vasúttársaság december 14-től Gyékényesen át közlekedteti naponta két nemzetközi gyorsvonatát. Az érintettek kedden, Varasdon tartott találkozójukon kifejtették: a leggazdaságosabb vasúti közlekedést lehetetlenítik el ezzel a döntéssel, ráadásul a két, Murakeresztúrtól Csáktornya (Cakovec) és Varasd érintésével Zágrábba közlekedő nemzetközi járat kihasználtsága is magas.

Balogh-Fazekas Anita elmondta: a MÁV-Start "útirány-módosítási javaslatát a partnervasút feltételek nélkül elfogadta, így ennek megfelelően tervezi a személyszállító vasúttársaság a vonat közlekedtetését a jövő évi menetrendben". Indoklása szerint ezzel a változtatással javulnak az utazási lehetőségek Horvátország irányába.

"Arra vonatkozóan a MÁV-Startnak nincs információja, hogy a Horvát Vasút a belföldi (Csáktornya, Varasd) forgalomban közlekedők részére milyen lehetőséget dolgozott ki" - tette hozzá a szóvivő.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!