2p

Befogadta és gyorsított eljárásban fogja tárgyalni a horvát alkotmánybíróság a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának keresetét, amelyet Hernádi Zsolt a zágrábi megyei bíróság ellen nyújtott be még január 10-én.

A horvát alkotmánybíróság illetékese hétfőn az MTI megkeresésére csak annyit mondott, hogy az ügyet gyorsított eljárásban fogja tárgyalni a bíróság, de arra már nem kívánt válaszolni, hogy a döntés megközelítőleg mikorra várható.

A Magyar Nemzet hétfői számában azt írta, az elnök-vezérigazgató álláspontja szerint a zágrábi megyei bíróság megsérti alkotmányos jogait azzal, hogy nem hajlandó addig tárgyalni a letartóztatására kiadott határozat elleni fellebbezését, amíg nincs letartóztatva.

Hernádi Zsoltnak tavaly szeptember 25-ig kellett volna megjelennie a gyanúsítotti kihallgatásán Zágrábban. Horvátországban azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt kormányfőnek azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen az horvát olajipari cég, az INA irányításában.

Miután nem jelent meg, a zágrábi megyei bíróság ügyészségi kezdeményezésre elrendelte előzetes letartóztatását. Az elnök-vezérigazgató tavaly felkerült az Interpol körözési listájára, a horvát hatóság európai elfogatóparancsot is kiadott ellene.

Az ügyben korábban a magyar Központi Nyomozó Főügyészség már folytatott egy eljárást, amit bűncselekmény hiányában megszüntettek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!