<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Nagy többséggel elfogadta a stúdiókkal és a producerekkel kötendő új, két évre szóló szerződést az amerikai filmszínészek érdekvédelmi szervezete, a Screen Actors Guild (SAG), írja a Napi Gazdaság.

A 120 ezer művészt képviselő SAG több mint egy éve tárgyalt a színésztársadalmat is megosztó szerződésről, amelynek hiányában lelassultak a forgatások, többször fenyegetett színészsztrájk is. A tavaly februárban véget ért többmenetes forgatókönyvíró-sztrájk - amely miatt a Golden Globe-díjak ünnepélyes átadása is elmaradt - mintegy hárommilliárd dollárnyi kárt okozott Los Angeles és környéke gazdaságának.

A szavazásban részt vevő tagok 78 százaléka támogatta az új megállapodást - közölte az SAG -, a színészek közül olyan nagyságok voltak mellette, mint George Clooney és Tom Hanks. Ellenezte viszont az új feltételeket egyebek közt Martin Sheen és Ed Harris, sőt maga a SAG elnöke, Alan Rosenberg is. Az ő táboruk nem tudott olyan erősen érvelni, mint a másik - ismerte el Rosenberg a Reutersnak -, de bíznak abban, hogy a még az idén megkezdődő tárgyalások eredményeként 2011-re már jobb szerződést tudnak kiharcolni.

A mostani megállapodás azonnal a tavaly június 30-án lejárt helyébe lép, és idén háromszázalékos, jövőre 3,5 százalékos béremelést tesz lehetővé a színészek számára, emellett kitér az interneten megjelenő munkák javadalmazására is, bár a BBC szerint épp ezen a téren nem tudtak jelentős emelkedést elérni, írja a Napi Gazdaság.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.