Magyarországot jelenleg egyetlen szállító és egyetlen vezeték látja el gázzal, ami kockázatot rejt magában, ezért keresi az alternatív megoldásokat, és ilyen lehet az EU által kezdeményezett Nabucco-projekt, illetve a Déli Áramlat is - mondta Gyurcsány Ferenc, miután előbb szűk körű, majd plenáris tárgyalást folytatott a Viktor Zubkov kormányfő vezette orosz delegációval.
Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy a Déli Áramlat gázvezeték ügyének motorja Olaszország, és Romano Prodi olasz kormányfő még a terv bejelentése előtt megkereste Magyarországot. Hozzátette: már akkor világossá tették, hogy bármely délről elinduló vezeték fontos, és Budapest azt szeretné, ha lenne Magyarországon keresztül északra futó ága - derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményből.
"Ehhez a programhoz lehet aztán hozzáilleszteni azokat a korábbi megállapodásokat, hogy tízmilliárd köbméteres stratégiai gáztározót lehet Magyarországon a Mollal közösen létrehozni" - szögezte le Gyurcsány Ferenc.
„Nincs probléma az orosz gázzal”
Orosz partnere, Viktor Zubkov a Gazprom által bejelentett áremeléseket firtató kérdésre válaszolva közölte: sem a Fehéroroszországba, sem pedig az Ukrajnába szánt orosz gáz szállításával sincs semmilyen probléma, hiszen "Moszkva megbízható partner, és teljesíti kötelezettségeit".
A magyar kormányfő azt mondta: a gázszállítások terén kölcsönös függőség áll fenn az Európai Unió és Oroszország között, hiszen míg az uniós gázfogyasztás 40 százalékát Oroszország biztosítja, az orosz büdzsé bevételeinek szintén 40 százalékát teszi ki az ebből befolyó összeg.
További együttműködés várható az oroszokkal
Kitért arra, hogy Magyarország EU-tagként pragmatikus viszonyra törekszik Oroszországgal, és tapasztalja, hogy Moszkva új szerepet kér magának a világban. Mint elhangzott, az EU-tagállamok és Oroszország közötti árucsere-forgalom összértéke a 2000-es 22 milliárd euróhoz képest tavaly már 72 milliárd euró volt.
Viktor Zubkov szerint a magyar-orosz együttműködést sikerült új szintre emelni, ami például kölcsönösen egyre több befektetést jelenthet a két ország számára. Az orosz miniszterelnök üdvözölte, hogy a kétoldalú áruforgalom összértéke idén elérheti a 9 milliárd dollárt. Viktor Zubkov utalt arra, hogy Magyarország a 2014-es szocsi téli olimpia előkészítésében is szerepet kaphat.
Több megállapodás is született
A miniszterelnökök jelenlétében öt kétoldalú megállapodást írtak alá, egyebek között arról, hogy a Szuhoj-repülőgépek számára az Európai Unióban elsőként Magyarországon hoznak létre javító bázist. Ezt a megállapodást Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója, Mihail Pogoszján, a Szuhoj polgári repülőgépek Zrt. vezérigazgatója, Vlagyimir Dmitrijev, az orosz Fejlesztési és Külgazdasági Bank (Vnyesekonombank) Állami Korporáció elnöke, valamint Borisz Abramovics, az AirUnion Kft. Felügyelő Tanácsának elnöke, a KrasAir légitársaság vezérigazgatója írta alá.
Megállapodást kötöttek a Magyarország és oroszországi régiók - Szentpétervár, Baskíria, a Leningrád megye - közötti kapcsolatok fejlesztéséről is (a Szentpétervárral való megállapodást Demján Sándor, a TriGránit Rt. elnöke írta alá).