2p

A már most is jelen lévő magyar nagyvállalatok mellett újabbak érkezhetnek Montenegróba, de Magyarország a kis- és középvállalatokat is befektetésekre ösztönzi - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Budapesten, miután tárgyalt montenegrói partnerével.

"Egymás után jelennek meg jelentős befektetéssel magyar vállalatok: a Magyar Telekom, az OTP, a Hunguest. Jelentős, nagy beruházásra készül a Trigránit, a Ganz Acélszerkezet, a Danubius, az MVM vagy éppen a Mol" - mondta Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette: Magyarország támogatja a kis- és középvállalkozások ottani befektetéseit is.

Montenegróban Magyarország a legnagyobb külföldi befektető - emelte ki a két miniszterelnök.

Milo Djukanovic hangsúlyozta, hogy Magyarország és Montenegró gazdasági és politikai kapcsolatai kitűnőek. Országa további gazdasági fejlődésével kapcsolatban optimista - tette hozzá.

A kormányfő kiemelte: sikeres a reformfolyamat Montenegróban. Két évvel a függetlenné válás után dinamikus a gazdasági fejlődés, nagy hangsúlyt fektetnek a befektetések biztonságának megteremtésére is - fűzte hozzá.

Montenegrónak stratégiai érdeke az uniós és a NATO-csatlakozás, reméli, hogy országa hamarosan tagjává válik a két közösségnek - hangsúlyozta Milo Djukanovic.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, Magyarország továbbra is elkötelezett abban, hogy Montenegró - teljesítve a tagság valamennyi feltételét - megtalálja az utat a NATO és az Európai Unió felé. Ugyanakkor ez nem lesz egyszerű folyamat, hiszen például az unió "nem ég a bővítés lázában" - tette hozzá.

Montenegró 2006-os függetlenné válása óta a keddi volt az első magyar-montenegrói kormányfői tárgyalás. Milo Djukanovic budapesti látogatásán aláírták a magyar-montenegrói kormányközi megállapodást a szociális biztonsági együttműködésről.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!