A pénteki megbeszélés résztvevői elmondták: a fuvarozó szervezetek, a Magyar Betonszövetség kivételével, csupán meghallgatták a Parking Kft. tájékoztatását a behajtási engedélyek rendszeréről, érdemben nem reagáltak azokra. Dittel Gábor, a Magánvállalkozó Nemzetközi Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető főtitkára elmondta: azért nem reagáltak a Parking által tett engedményekre a megbeszélésen, mert a cégnek nincs illetékessége a rendeletek módosítására. A fuvarozók szerint a behajtási rendszer bevezetését fokozatossá kell tenni, hogy a szakmai szervezetek reagálhassanak a felmerülő problémákra.
Dancs László, a Magyar Betonszövetség (MB) elnöke a megbeszélést követően az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy több kompromisszumos megoldás is született, a megbeszélést alapvetően eredményes volt. A Parking Kft. a korábbi nyolc behajtási övezet helyett csupán két (Budai és Pesti) övezetet jelöl ki, ami munkaszervezési szempontból könnyebbséget jelent a fuvarozóknak.
Pozitívumként értékelték azt is, hogy a főváros a napi és heti behajtási engedélyek kiadását is lehetővé teszi. Az MB elektronikus kapurendszer kiépítését javasolja rendszámfelismerő rendszerekkel.
Márciustól behajtás engedély kell
Gyarmati Zoltán a Parking Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy március 1-től, egy úgynevezett "csápos" rendszert vezetnek be, amelynek lényege, hogy a díjmentesen használható tranzitútvonalakról, a fuvarozók szintén díjmentesen megközelíthetik a logisztikai szempontból fontos épületeket, központokat. Budapest egész területére - a tranzit utak kivételével - behajtási engedély szükséges, de a környezetet kevésbé szennyező teherautók kedvezményekre jogosultak, például egy EURO V besorolású teherautó után a behajtási díj felét kell fizetni.
Május 1-ig az engedélyek kiadása online rendszerben fog történni, ezért Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes kérni fogja a büntetés kiszabására jogosult szerveket, hogy adjanak két hónap haladékot az új engedélyköteles zónákban, és csak figyelmeztessék az engedély nélkül behajtókat.
Dittel Gábor ennek kapcsán elmondta: pozitívan értékeli ugyan a javaslatot, de csak egyfajta haladékként tekint rá, amely elősegíti a szakmai párbeszéd folytatását.
A teherautók a légszennyezés főbűnösei
Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke az MTI-nek elmondta, hogy alapvetően egyetértenek a behajtási engedély rendszerével, mint környezetvédelmi, mind gazdasági szempontból jó az új rendszer. Hozzátette: mostantól a teherautók megfizetik azokat a károkat, amelyeket az úthálózatban és a környezetben okoznak, becslése szerint a teherautók a teljes légszennyezés közel 70 százalékáért felelősek Budapesten.
A megbeszélés végén Hagyó Miklós személyesen is megjelent, a fuvarozó szervezetek nyílt levélben kérték a nap folyamán, hogy a főpolgármester és helyettese is vegyen részt a szakmai fórumon, mert a Parking Kft. csak végrehajtó. A fuvarozó szervezetek ugyanis leginkább a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntését kifogásolják, amellyel elutasította az intézkedések bevezetésének elhalasztását.