1p

Mégsem vezet be pótdíjat a túlsúlyos utasok számára a Ryanair, de hogy mégse maradjon változtatás nélkül az utazóközönség, az ír fapados főnöke újabb ötlettel állt elő: jó lenne, ha az utasok saját maguk cipelnék bőröndjeiket a repülőgépig - és megérkezéskor onnan vissza -, ezzel ugyanis meg lehetne spórolni a csomagokat rakodó személyzetet.

A társaság április végén vetette fel, hogy a nehéz időkre tekintettel "hájadót" fizettetnének a túl nehéz utasokkal, miután egy közvélemény-kutatás során a megkérdezettek egyharmada voksolt az elhízott utasok "megbüntetése" mellett.

Az ötlet azonban világszerte felháborodást keltett a sokféle pótdíj miatt egyébként is sokat bírált cég utasainak körében. Végül a cég vezetése úgy döntött, hogy nem lenne most bölcs dolog bevezetni a "hájadót", amikor úgy is sok változtatást terveznek, például az év végéig valamennyi repülőtéren felszámolják a jegykezelő pultokat, helyette csak online lehet bejelentkezni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!