A Balaton körül az idén 314 fesztivált és rendezvényt szerepeltet a Magyar Turizmus Zrt. a kínálatában, de valójában háromszor ennyi kisebb-nagyobb programot szerveznek a térségben az államtitkár tájékoztatása szerint.
Ujhelyi István örömtelinek nevezte, hogy számottevően élénkült az üdülőrégió iránti kereslet. Az év első öt hónapjában az országos átlag duplájával, 18 százalékkal több belföldi vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyein, mint egy évvel korábban.
A július 12-15. között zajló Balaton Sound rendezvényeire - ahová üdülési csekkel is be lehet jutni - 25-30 ezer látogatót várnak, ami máris jelentősen megemelte Zamárdi idegenforgalmi bevételeit és szálláshelyeinek forgalmát - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Gerendai Károly főszervező szerint a Balaton térség túl van egy hullámvölgyön, és ma már minden lehetőség adott arra, hogy az új generáció számára is egyfajta kultikus nyaralóhellyé váljon. Ezért cége hosszú távú befektetésnek szánta a fesztivált, ami a becsléseik szerint három év múlva térülhet meg - fejtette ki.