Eszerint a felmérésben részt vevő tizenegy európai légitársaság közül mindössze a Germanwings, a Ryanair és az easyJet büszkélkedhet a diszkont légitársaság elnevezéshez méltó kedvező árszínvonallal.
"Nagyon örülünk a teszt eredményének. Ez azt mutatja, hogy kínálatunkkal az európai piacon megfelelő helyet foglalunk el" - mondta Thomas Winkelmann, a Germanwings ügyvezető igazgatója.
A Warentest Alapítvány tesztelői a társaság Berlin, London, Madrid, Palma de Mallorca, Párizs és Róma célállomásokra közlekedő járatait vizsgálták, és kiszámolták a 2007. február és május közötti négy hónap árainak átlagát. Regisztrálták a német repülőterekről induló, illetve oda érkező járatok árait a repülés előtt négy, három és két hónappal, valamint 30 és 10 nappal az indulás előtt.
Ezek alalpján állapították meg a Germanwings adókat, illetékeket és foglalási díjat is magába foglaló 158 eurós átlagárat az oda- és vissza utakra, áll a társaság közleményében.