3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A nyár végére véglegesedő, majd ősszel a parlament elé kerülő új közösségi közlekedési stratégia a MÁV-csoport háromfelé "darabolását" célozza, a helyzet azonban jelentős beavatkozást igényel, mivel vasutasok ezrei kerülhetnek utcára a kiegészítő szolgáltatások állami támogatásának megszűnése miatt - számoltak be pénteki napilapok.

A Népszabadság úgy értesült, hogy akár több ezer vasutas is utcára kerülhet a kiegészítő szolgáltatások (tolatás, kocsirendezés, áttengelyezés) állami támogatásának megszűnése miatt. A lap szerint az előző kormányzat a Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) Kft.-től egyes pályavasúti szolgáltatások árának csökkentéséért más szolgáltatások beáldozását kérte. "A VPE tette a dolgát, az áldozati bárány szerepe a vasút kiegészítő szolgáltatásaira jutott" - írta a Népszabadság. Így az iparvágányok kiszolgáltatásához szükséges tolatási, kocsirendezési feladatok jövőre nem kapnak költségvetési támogatást. Ez viszont olyan mértékű díjemelést eredményez, ami az iparvágány-kiszolgálás területén a megrendelési állomány teljes eltűnését okozhatja. A MÁV-nál elkészített elemzésre hivatkozva a Népszabadság azt írta, hogy a megrendelések "eltűnése" 5,4 milliárd forintot meghaladó bevételkiesést okoz, ebből a pályahasználatidíj-bevétel elmaradása mintegy 4,1 milliárd forint lesz. A lap szerint azonban emellett 2000-4000 vasutas munkája feleslegessé válhat.

A vasúttársaság működését meghatározó közösségi közlekedési stratégia a Népszava szerint nem hoz újdonságot, mivel az új kormány alapvetően a Bajnai-kabinet által elhatározott reformokra épül. Eszerint a MÁV Zrt.-ből az eredeti tervek szerint kiválhat a vasúti infrastruktúrát, vagyis a pályahálózatot fenntartó önálló cég és a már most is különálló személyszállító társaság. Előbbi Nemzeti Vasúti Pályaüzemeltető Zrt., utóbbi Nemzeti Vasúti Személyszállító Zrt. néven működött volna tovább. Utóbbiba integrálhatják a vontatási, illetve a gépészeti tevékenységért felelős MÁV-Trakció Zrt. és a MÁV Gépészet Zrt. mellett a jelenlegi személyszállító MÁV-Start Zrt.-t. E lépésnek gátja korábban a forráshiány volt - írta a Népszava. A lap tudni véli azonban, hogy most az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kész lenne a tőkeinjekcióra, amit a kormányváltás előtti hónapokban nem vállalt.

A Magyar Nemzet értesülése szerint várhatóan a MÁV érdekeltségű vállalatok vezetőinek jó része sem marad a helyén. A lap szerint egyre nagyobb az esély arra, hogy az újonnan kinevezett elnök-vezérigazgatónak szabad keze lesz munkatársai kiválasztásában, visszakapja az igazgatósági tagok kinevezésének jogosítványát.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!