2p

Sony árcsökkentését követően megugrott a PlayStation 3 videojáték konzolok iránti érdeklődés, és három hét alatt egymillió darabot értékesítettek.

Hosszas vívódás után a Sony szeptember elsejével jelentett be komoly árcsökkentést a PlayStation 3-as (PS3) konzoloknál, a korábban ugyanis 40 ezer jenbe kerülő játékgépek ára 29980 jen (330 dollár) lett. Ezt követően az értékesítést sikerült csúcsra járatni, három hét alatt ugyanis rekordnak számító egymillió darabos értékesítésről számolt be a japán villágcég.

Az árcsökkentési akció a hónap elején minden fontos piacon, így a japán mellett Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában is meglépte a cég. A legnagyobb kedvezményt az Egyesült Államokban alkalmaztak, ahol 299 dollárért elérhető a konzol, miközben Európában 300 euró alatti vételárat határoztak meg.

A most hódító verzió a közkedvelt játékok mellett Blue-ray lejátszót is tartalmaz, miközben az első PS3-asnál kisebb energiaszükséglete van.

A Sony, mely kényesen vigyáz, hogy a vásárlók szemében ne "olcsójános" megoldásnak tűnjön az árcsökkentés, és továbbra is prémium termékként pozícionálja a PS3-at, azt hangsúlyozta, hogy a jelentős árcsökkentés nem a piaci versenynek köszönhető. A cég szóvivője úgy nyilatkozott, hogy több részegység – így a gépbe szerelt 120 gigabyte kapacitású hard-disk és a Blue-ray lejátszó - is olcsóbb lett az elmúlt időszakban, és ezt érvényesítették a vásárlók felé.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!