2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Közel megkétszerezte utasainak számát az első négy hónapban a Romániából induló és oda érkező járatain a fapados Wizz Air, a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A cég szerdai közleménye szerint január-április között több mint félmillió utast szállítottak, ez 96 százalékos növekedést jelent a tavalyi év első négy hónapjához képest. Ennek alapján a magyar vállalat arra számít, hogy az idei első félévben 690 ezer utast szállítanak majd a román piacon, ami 86 százalékkal lenne több, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. 

Kázmér Natasa, a WizzAir kommunikációs igazgatója szerint a növekedés annak köszönhető, hogy új járatokat és új bázist nyitottak Romániában. A vállalat arra számít, hogy az idén 1,7 millió utas szállítanak, miután tavaly a romániai járatokat 900 ezren vették igénybe.

Idén avatták a harmadik bázist  

A légitársaság idén Temesváron nyitotta meg harmadik romániai bázisát a bukaresti és a kolozsvári után. Újabb járatokat indított Barcelona, Milanó, Valencia, Velence és Párizs irányába, s ezzel megkétszerezte kapacitását Romániában. 

A WizzAir hetente 13 célpontra 100 járatot működtet  Romániában, ahol az EasyJet, a Blue Air, a SkyEurope, a Myair, a Ryanair és a Germanwings olcsó jegyes társaságok a vetélytársai.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!