Ferdinand Piech, a Volkswagen felügyelőbizottságának elnöke szombaton jelentette be lemondását azonnali hatállyal posztjáról, bő két héttel azt követően, hogy kísérletet tett Martin Winterkorn vezérigazgató eltávolítására.
"Meg kell találni az új hatalmi egyensúlyt" - mondta a dpa hírügynökségnek Stefan Bratzel, a Bergisch Gladbach-i Center of Automotive Management igazgatója. "A konszernnek középtávon új, decentralizáltabb struktúrát kell majd felállítania" - tette hozzá. A kulcskérdés az, hogy kik töltik majd be a döntési pozíciókat az elkövetkező néhány, stratégiai szempontból fontos évben. Erről azonban egyelőre semmit nem lehet tudni - mondta.
Ferdinand Piech visszalépését "egy nagy életmű tragikus befejezéseként" értékelte Stefan Bratzel. Piech szerinte saját vezetési stílusa áldozatává vált, minthogy formájában és stílusában erősen emlékeztet az általa kezdeményezett korábbi személycserékre. Azt még nem lehet tudni, hogy Piech a jövőben milyen szerepet vállal a konszern életében.
A Volkswagen többségi tulajdonosa a Porsche SE révén a jövőben mint "szürke eminenciás", a háttérből irányíthatja az eseményeket. A legrosszabb esetben folytatódik a hatalmi póker a Volkswagen vezetésért.
Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen egyetem autóipari tanszékének professzora szerint a hatalmi játszmából egyértelműen a felügyelőbizottság munkavállalókat és az alsó-szászországi tartományi kormányzatot képviselő szárnya került ki győztesen. Ez a szövetség elsősorban a németországi munkahelyek védelmében köttetett meg. Az, hogy hosszabb távon ez mennyire felel meg a konszern érdekeinek, még nyitott kérdés - tette hozzá.
Ferdinand Piech jövőjéről szólva az autóipari szakember nem zárta ki annak lehetőségét, hogy eladja részesedését a Volkswagen Group többségi tulajdonával rendelkező Porsche SE befektetési holdingban. "Piech szerint ugyanis a Volkswagen rossz utat követ, amit a fő márka, a VW viszonylag gyenge nyereségessége és az Egyesült Államok piacán elszenvedett kudarcok igazolnak" - közölte.
MTI