2p

Negyedmilliárd forintos tendert írt ki a MÁV utasinformációs rendszereinek felújítására, tudta meg az mfor.hu. A tervek szerint 2008. július végétől negyven állomáson lehet majd az eddiginél könnyebben tájékozódni az aktuális forgalomról. Ez a technikai fejlesztés azonban önmagában valószínűleg nem lesz elég ahhoz, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a Keleti Pályaudvaron tapasztaltakhoz hasonló tömegjelenetek.

Hány állomás újul meg összesen? A lapozós rendszer.

Ami a további lépéseket illeti, a vasúttársaság a következő években - nagyrészt uniós forrásból - 120 állomáson tervez felújítást, így a jelenlegi elavult vizuális tájékoztató berendezéseket új, EU-kompatibilis készülékekre cseréli majd le. Ezek a beruházások az ütemezett vonali rekonstrukciós munkák keretén belül fognak megvalósulni.

Fókuszban a tisztaság


A szolgáltatások színvonalának javítása érdekében egyébként a vasúttársaság júliusban önállósult személyszállító üzletága, a MÁV Start Zrt. már indulásakor lépéseket tett vagy - egyes esetekben - ígért. (Erre annál is inkább szükség volt, mivel januárban átlagosan 16, májusban pedig 17 százalékkal emelkedtek a jegyárak.)

A program részeként az eddiginél jobban figyelnek a tisztaságra. A kocsikat jelenleg húsz százalékkal nagyobb gyakorisággal takarítják, mint július előtt, emellett újításként mintavételes eljárást vezetett be a tisztítási feladatok ellenőrzésére. Ha a minőség nem megfelelő, akkor a takarító céggel szemben szankciókat alkalmaznak. Összességében a tavalyi kétmilliárdról 2,2 milliárd forintra nő idén a személyszállító járművek tisztítására fordított keret.

A vasúttársaság szerint egyébként a naponta futó háromezer vonatból mintegy 3-400-zal van probléma tisztaság szempontjából, főleg ezeken próbálnak látható változást elérni.

Olvasóink többsége szerint ez egyelőre nem sikerült: lapunk szeptemberi szavazásán a válaszadók több mint fele úgy vélekedett, hogy a MÁV szerelvényei "ugyanolyan koszosak, mint régen".

A szolgáltatás színvonalának javítását szolgálja az is, hogy július elsejétől az IC-k 15 percet meghaladó késésekor csak vis maior esetben nem fizetik vissza a pótdíjat az utasnak - vis maiornak számítanak például a katasztrófák, viharok, balesetek -, emellett az utaspanaszokat az eddigi harminc helyett 15 nap alatt vizsgálják ki.


Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!