3p

Hatszáz embert foglalkoztató, folyadékkristályos kijelzőket gyártó üzem felépítését tervezik a szentgotthárdi ipari parkban, az új üzem 2011-ben már termelni fog - jelentette be sajtótájékoztatóján kedden Szentgotthárdon Krajczár Jenő, a dél-koreai NexDisplay céget képviselő KETRAX Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Tájékoztatása szerint az elmúlt hetekben a régió több ipari parkját is végigjárták, hogy megfelelő helyszínt találjanak a koreai cég által tervezett négy üzemnek, és abban már biztosak, hogy az egyik ezek közül Szentgotthárdon épül majd fel.

Krajczár Jenő a sajtótájékoztatón az MTI kérdésére elmondta: pontosításra szorulnak azok a korábbi híradások, amelyek szerint a 2-3 ezer munkahelyet jelentő beruházás teljes egészében Zala megyében valósulna meg. Elképzeléseik szerint a 30 milliárd forint értékű beruházás Zalában és Vasban valósulna meg, de ehhez a kormányzat segítségére is feltétlenül szükség van.

Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a kormányzattól eddig még nem kértek konkrét támogatást, de szavai szerint már tárgyaltak a gazdasági tárcával és számítanak a segítségre. További részletekkel nem kívánt szolgálni.

Elmondta viszont, hogy a NextDisplay vállalattal az elmúlt héten szerdán kötöttek végleges szerződést arról, hogy a koreai cég Magyarországon LCD-kijelzőket gyártó üzemeket létesít. Szavai szerint ez az elkötelezettség a koreai részéről már visszavonhatatlan.

"A cégnek bemutattuk azokat a lehetséges helyszíneket, (...)  első körben pedig Szentgotthárd került kiválasztásra, (...) a többi helyszínről még nem döntöttek" - mondta.

Krajczár Jenő tájékoztatása szerint a beruházás előkészítése novemberben elindul és terveik szerint 2011-ben már termelni fog a háromezer négyzetméter alapterületű szentgotthárdi üzem, amelynek létesítéséhez 2,5 hektáros területre van szükségük. Az üzem tervezett kapacitása havi 1,2 millió LCD-kijelző lenne.

"Szentgotthárdra azért esett a választás, mert ezeknek a termékeknek az alapanyagát repülőgépen lehet szállítani, Korea és Bécs között pedig közvetlen cargo járat van, az összes megvizsgált helyszín közül pedig a Rába-parti város az amely Bécsből a legkönnyebben megközelíthető" - mondta.

Krajczár Jenő az MTI felvetésére hangsúlyozta: egy üzem épülhet meg a négy közül Szentgotthárdon, hiszen csak egy 600 főt foglalkoztató gyárhoz elegendő a szabad munkaerőkapacitás a kistérségben.

Kérdésre válaszolva kifejtette: a szombathelyi önkormányzattal is tárgyalni fognak még, bár részleteket nem tudnak a Vát-Porpác határában tervezett cargo repülőtérről.

Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Szentgotthárd és az egész kistérség számára döntő fontosságú, hogy megvalósuljon a 600 munkahelyet jelentő beruházás, ezért mindenképp számítanak a kormányzat segítségére és pénz kivételével minden támogatást készek megadni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!