"A Gerovital H3 hatóanyagú kozmetikumaink globális elismertségre tettek szert az elmúlt negyven évben. Exportunk 90 százaléka ehhez a termékhez kötődik" - idézi a cég illetékesét a smartfinancial.ro gazdasági hírportál.
A román szuperbrandek egyike
A Farmec 2006 novemberében összességében mintegy 350 ezer euróba (88 millió forintba) kerülő reklámkampányba kezdett, melynek eredményeként eladásaik 60 százalékkal nőttek.
A kolozsvári kozmetikai vállalat 2006-ban 19 millió eurós (4,8 milliárd forintos) forgalom mellett 2,5 millió euró (633 millió forint) adózás előtti nyereséget ért el, ami 55 százalékos növekedést jelent 2005-höz viszonyítva.
A Gerovital-márka romániai ismertségét jelzi, hogy a 2006-os Superbrands Romania kiadvány - például az Algocalmin, a Dero, a Braiconf és Borszék ásványvíz mellett - az ország legelismertebb márkanevei közé sorolta. (A könyvet független marketinges szakemberekből álló zsűri állította össze, és összesen 66, különböző üzletágakban tevékenykedő nemzetközi és hazai cég márkáit tartalmazza.)
A társaság öregedést lassító kozmetikai készítményeit, amely az 1988-ban (92 éves korában) elhunyt, és világhírre szert tett dr. Ana Aslan román gerontológus dolgozott ki a hatvanas évek második felében, a román lapok szerint olyan személyiségek használták rendszeresen, mint Charlie Chaplin, Frank Sinatra, Marlene Dietrich és J.F. Kennedy.
Menedzsment Fórum