2p

Az év első felében elindulhat a főváros legnagyobb méretű beruházása. A pesti Duna-part utolsó nagyméretű telkén felépülő DunaCity épületkomplexum környékén ugyanis befejezéséhez közelednek az infrastrukturális beruházások és útfejlesztések, írja a Napi Gazdaság.

Most fejeződött be például a Kvassay út átépítése, amelyre 700 millió forintot fordítottak. Az összesen több mint másfél milliárd forint beruházással kiépülő infrastruktúra lehetővé teszi, hogy az eredetileg tervezett 435 ezer négyzetméter helyett akár 500 ezer négyzetméter összterületű épületkomplexumot húzzanak fel, ráadásul úgy, hogy a zöldfelületi mutatót megnövelnék.

A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása után - amire csak a többletbeépítés miatt van szükség - akár heteken belül indulhat az építkezés, amely a korábban elterjedt hírekkel ellentétben nem tartalmaz felhőkarcolókat.

A DunaCity kivitelezésére létrehozott projektcég - ami fele-fele arányban a Gropius és a Quaestor-csoport tulajdonában áll - 15 év alatt szeretné befejezni a beruházást, amelynek összköltsége meghaladhatja a 250 milliárd forintot. A DunaCity egyike volt azon területeknek, amelyeket a kormányzati negyed jövendő helyszínéül szemeltek ki, számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!