3p

A hazai vállalatok első számú vezetőit megszólaltató sorozat részeként az Allianz Hungária Biztosító Rt., a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Rt. és a Microsoft Magyarország menedzsere válaszolt az mfor.hu kérdéseire. A hét három aktuális témája: az euró 2010-es bevezetése, az államháztartási hiány és a Sulinethez hasonló, közpénzekből fizetett programok.

Közpénzből finanszírozott kezdeményezések

Változások várhatók a Sulinet programban. A kedvezmények ugyan nem szűnnek meg, de azokat komplett konfigurációkra lehet majd igénybe venni. Ön szerint mennyire hatékonyak a hasonlóan központi költségvetésből finanszírozott kezdeményezések, illetve kik a nyertesei az állami kezdeményezéseknek?

Dr. Patai Mihály:

Az állami kedvezményeknek ott látom a legérdemibb szerepét, ahol révükön létfontosságú, ugyanakkor elmaradásban lévő folyamatokat lehet beindítani, talpra állítani vagy lendületbe hozni. Az, hogy a számítógép-analfabétizmusból el kell jutnunk a versenyképes tudásig, nem kétséges.

Hogy haza is beszéljek, biztosításaiban feltétlenül támogatandónak tartom a fokozódóan végletes időjárásnak kitett, ugyanakkor a még néhány évvel ezelőttihez képest is rendkívül alacsony védettségi szintre visszaesett hazai mezőgazdaságot. Az állami támogatások akkor a legértékesebbek, ha a közvetlen érintetteken túl az egész társadalom, az ország biztonsága és jövője a legfőbb haszonélvező.

Simor András:

Minden ilyen és ehhez hasonló program az állam preferenciái szerint beleavatkozik a gazdaság normális fejlődésébe, és egyúttal okoz mind pozitív, mind fejlődést torzító hatásokat. Meggyőződésem szerint ilyen programokat csak átmeneti ideig szabad életben tartani, folyamatosan figyelve, hogy az eredetileg kitűzött cél megvalósulása megtörténik-e és hogy a program milyen kedvezőtlen mellékhatásokkal jár.

Vityi Péter:

Szerintem jó döntés a Sulinet programot konfigurációkra szűkíteni, hiszen a program alapvető célja, hogy az információs társadalom elterjedéséhez szükséges infrastruktúra - otthoni számítógépek - elterjedését felgyorsítsa. Mivel az információ-technológia használata termelékenyebbé teszi a cégeket, fontos, hogy a felnövekvő generáció mellett, akik az iskolában megismerkednek a számítógépekkel, a jelenlegi munkavállalók is jobban meg tudjanak barátkozni ezzel a technológiával.

Az otthoni környezetben talán ez jobban megy, persze több ismeretterjesztő műsor kellene a médiában. Az állam az ország versenyképessége érdekében számos dologra költ, autópályára, oktatásra stb. A Sulinet is ilyen program, amelynek hasznossága a társadalmi megítélésben ma még nem olyan triviális, mint az előző kettőnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!