2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Hétmilliárd forintot meghaladó fejlesztést hajtott végre Orosházán az amerikai Guardian cégcsoport magyarországi tagja, a Guardian Orosháza Kft. - mondta Garamhegyi Ábel, a gazdasági és közlekedési miniszter államtitkára.

Az államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fejlesztéssel 52 új munkahely jött létre az orosházi gyárban. A bővítést a kormány támogatta, ám ennek mértékét csak a szerződéskötést követően 60 nappal hozzák nyilvánosságra.

Sápi Lajos, a Guardian közép-kelet európai alelnöke elmondta: a fejlesztést 2006 közepén kezdték el, a termelés az idén szeptemberben indult meg. A beruházás eredményeként megvalósuló gyártósor nagy vákuumban többrétegű fém- fémdioxid bevonatot képez az üveg felületén.

A speciális bevonat megváltoztatja az üveg jellemzőit, képessé téve azt a hősugarak jelentős részének visszaverésére. A speciális eljárás révén mintegy harmadára lehet csökkenteni a hőszigetelő üvegszerkezetek hőveszteségét.

A beruházással 272-re nőtt a gyár alkalmazottainak száma. A vállalat orosházi telephelyén 1991 óta készít síküveget. A gyár árbevétele tavaly több mint 19 milliárd forint volt, az idei évben 20 milliárdot meghaladó forgalom a cél.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!