2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Elkészült a 7 milliomodik benzinmotor az Opel szentgotthárdi üzemében - közölte a gyár szóvivője szerdán.

Az Opel 1992 júliusában kezdte meg a személygépkocsi motorok sorozatgyártását Szentgotthárdon. 1.6 literes motorok a kezdetek óta készülnek a gyárban, noha az eltelt húsz év alatt meglehetősen sok technikai változtatásra került sor - emlékeztet a szóvivő. A gyár termékei között nemcsak a népszerű 115 lóerős verzió található meg, hanem például a turbó feltöltős több, mint 200 lóerős változat is. A portfólió is jelentősen bővült az évek során, hiszen a középkategóriás motorokat már gázüzemű illetve ethanolos változatban is készítik Szentgotthárdon - tette hozzá a közleményben.

A korábbi kisebb szériás tengerentúli kiszállítás után 2012-ben a Magyarországon készülő motorok mintegy fele indul az amerikai kontinensre, a General Motors észak-amerikai és mexikói autógyáraiba - közölte. Solt Tamás az Opel szentgotthárdi gyárának igazgatója a munkásgyűlésen elmondta: az 1,6 literes és 1,8 literes benzines erőforrások gyártása 2013-ban is folytatódik, a tervek szerint a tengerentúli kiszállítások aránya tovább nő, és a magyar motorokat újból szállítják majd Kínába, Ausztráliába és Thaiföldre is.

Az igazgató tájékoztatása szerint a régi üzemmel párhuzamosan még az év vége előtt megkezdi a sorozatgyártást Szentgotthárdon a félmilliárd euró beruházással készült új Opel Flex motorgyár, ahol világviszonylatban is egyedülálló rugalmas technológiával egy teljesen új motorgeneráció készül.

Decemberben a teljesen újonnan tervezett négyhengeres, közvetlen benzinbefecskendezéses sorozat első tagja, az 1.6 literes benzinmotorok gyártása indul 170 és 200 lóerős változatban, jövőre pedig a dízel-motorok gyártásának beindításával folytatódik a Flex Plant koncepcióval felépített gyár felfuttatása.

Az új 1.6-os benzinmotorokról már tudni, hogy többek között az Opel új prémium kabriójába, a Cascada-ba illetve Astra modellekbe is kerülnek - tartalmazza a szentgotthárdi gyár közleménye. Légrádi Edit tájékoztatása szerint az 1,6 literes 115 lóerős erőforrás Bochumba az Opel németországi autógyárába kerül ahol egy Astra Classic-ba építik majd be. A szentgotthárdi gyárban a hétmilliomodik motor elkészülését munkásgyűlésen ünnepelték meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!