2p

Szeptember végétől hétszáz fővel kevesebben dolgoznak a pécsi Elcoteqben; a leépítésre a megrendelés-állomány csökkenése miatt van szükség - mondta Krippl Zoltán, a cég kommunikációs ügyekért felelős igazgatója az MTI-nek hétfőn.

Várhatóan 390 saját és 310 kölcsönzött munkaerőtől válik meg az elektronikai cég, a csoportos létszámleépítésről már a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központot is értesítették. A pontos létszámot a következő napokban határozzák meg, miután befejezik a tárgyalásokat a cég üzemi tanácsával. Hangsúlyozta: a leépítés a vállalat minden egységét érinti.

Az elektronikai termékeket gyártó, finn tulajdonú multinacionális vállalat mintegy 4.000 munkavállalót foglalkoztat Pécsett, egynegyedük kölcsönzött munkaerő.     

Január óta, a piaci helyzet gyors romlásához igazodva, az Elcoteq már csökkentette kapacitásait. Az év elején Baranya megye legnagyobb cége mintegy 450 saját dolgozót és 900 bérelt munkást küldött el. Áprilisban közölték azt is, hogy három helyett csak két üzemben folytatja a termelést az Elcoteq Pécsett. Ez nem járt újabb létszámcsökkentéssel, de a kevesebb megrendelés miatt összevonták a termelést, és a legkisebb alapterületű üzemből raktár lett.    

A finn Elcoteq Network Corporation elektronikai gyártásszolgáltató - műfajában a legnagyobb Európában és a hatodik a világon - júniusban bejelentette, hogy észtországi, tallini tevékenységének nagy részét eladja termékei egyik fő vásárlójának, a svéd Ericsson távközlésiberendezés-gyártónak, közel 30 millió euróért. A nagy volumenű európai gyártást pedig Magyarországon, Pécsett összpontosítja ezentúl. Krippl Zoltán szerint azonban ennek kedvező hatását nem érzékelik, még túl kevés idő telt el.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!