A társaság azután jelentette be a fejlesztési terveket, hogy közölte, arra számít, hogy világszerte hat százalékkal nő az idei értékesítés, és eléri a céges rekordnak számító 3,76 millió eladott autót az Egyesült Államokban, Európában és Ázsiában, írja a CNN.
"A hibridek értékesítési versenye már elkezdődött" - közölte Takeo Fukui, Japán második legnagyobb autógyártójának elnöke, utalva a Toyotára, amely a leginkább kelendő hibridmodellt, a Priust gyártja.
Az elnök elmondta, hogy a Honda 2009-ben mutatja be új, gázzal és elektromos árammal hajtott hibridmodelljét. A kedvező árú járműből évente 200 ezer darab értékesítésére számít a cég – tette hozzá.