5p

Új tulajdonossal indul az idei Sziget Fesztivál, de sem a működésben, sem a jegyárakban nem lesz változás. A rendezvény rövidebb lesz, mint korábban, hiába keressük majd a Pesti Est színpadot és sátrat, valamint idén a Pannon sem vállalja a "hirdetői háborút". Mfor.hu háttér.

Idén is változik a szponzorok névsora (mfor.hu)

"Az idén új marketingstratégiával rukkol elő a Sziget Fesztivál" - mondta Durgó Lajos, a Sziget Kulturális Iroda marketing igazgatója. Eddigi ügynökségük, az Edison helyett ezúttal a Proud nyerte meg a Sziget kommunikációs tenderét. "Szerettük volna az eddigi kampányt megújítani. Az idén frissebb, fiatalosabb, kevésbé elmagyarázó, inkább absztrakt, meghökkentő kampányt akartunk" – indokolta a változást a marketing igazgató az mfor.hu-nak. A másik változás a tavalyi kommunikációhoz képest, hogy printben is megjelennek az imidzshirdetések, a televízióban viszont nem hirdetnek majd fellépőket.

Kisebb változások a szponzorációban

A szponzori lehetőségek még elvileg nyitottak, de a szerződések nagy részét már megkötötte a cég. Ebben is történt néhány változás. A két főszponzor az Arany Ászok, és az újonnan főszponzorrá avanzsált Pesti Est. A kiemelt támogatók nagyrészt megmaradtak ugyanazok, akik tavaly, kivéve a Mastercardot, mely az idén vált kiemelt szponzorrá, és a Converse, mely új támogatóként került a kiemeltek közé. A dohányipari kiemelt támogatók közt is történt változás: a British American Tobacco helyét a Philip Morris váltotta fel.

A Coca-Cola eddig is ugyanolyan mértékben támogatta a rendezvényt, most azonban új termékével, a Burn-nel is megjelenik. Visszalép ugyanakkor, és idén egyáltalán nem jelenik meg a Pöttyös, mely tavaly kiemelten támogatóként volt jelen az eseményen. Durgó Lajos szerint ennek oka a marketing büdzsé szűkítése, nem csak a Sziget, de a Gyereksziget támogatásáról is lemondott a cég. A média szektorban a Petőfi Rádió az új belépő.

A támogatásoknak több módja is van: a támogatásra fordított összeget vagy a Sziget által kitalált programhoz igazítják, úgymint például a Party Aréna vagy Világzenei nagyszínpad támogatása, vagy saját helyszínt és programot is lehet biztosítani.

A tavalyi tulajdonosváltozások ellenére a rendezvény költségvetése hozzávetőleg az idén is 2,5 milliárd forint lesz, a jegyárak nem változnak. "Egyedül az időtartam lesz rövidebb, az idén 5+1 napos lesz a Sziget. Ez egy, az eladási szerződésnél korábbi döntés eredménye, tehát nem annak következménye. A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. menedzsmentjében nem lesz változás, a társaságot az eddigiekhez hasonlóan Gerendai Károly és Takács Gábor irányítják majd" - mondta Marinka Csaba, kommunikációs vezető.

Rosszindulatú pletykák

Az új főtámogatóval, a Pesti Esttel történt megállapodást követően szárnyra kaptak pletykák, - miután ugyanaz a tulajdonosa a Pesti Estnek és a Szigetnek, - vajon nem arról van-e szó, hogy jobb híján ugrott be a programmagazin, mert nem tolongtak a jelentkezők a főtámogatói posztért. A szervezők azonban ezt cáfolták. Schindler Endre, a Pesti Est jelenlegi kereskedelmi és marketing igazgatója szerint, a megállapodás inkább régi pozíciójának köszönhető. Schindler évekig volt a Sziget marketing igazgatója, így nem meglepő, hogy erre az elhatározásra jutott, most, a Pesti Est élén. "A tulajdonosi összefonódás annyiban igaz, hogy a Pesti Estet tulajdonló EMG Médiacsoport és Vagyonkezelő Kft-t hetven százalékban tulajdonolja az Econet.hu Nyrt, mely egyben a Sziget Kulturális Szervezőiroda 26 százalékos tulajdonosa." Schindler Endre szerint ez a kisebbségi tulajdonlás nem befolyásolta azt, hogy két független céghez hasonlóan, üzleti alapon jöjjön létre a megállapodás. Igaz, a Pesti Est nem pénzzel, csak médiafelülettel fizet.

Nem lesz Pesti Est sátor

Az eddigi évek során a Pesti Est egy, a nevét viselő színpaddal, és kocsmával várta a látogatókat a Szigeten. Az idén kicsit átalakul a programmagazin szigeti megjelenése. "A Pesti Est sokféle információt szolgáltat, sokféle embernek. Az idén mind az információ-szolgáltató jelleg, mind a sokszínűség kerül majd előtérbe” - mondta az mfor.hu-nak Schindler Endre. „Semmi nem marad a régi megjelenési formákból, több helyszínen leszünk jelen, különbözőképpen, új koncepcióval. Nem szeretnénk, ha továbbra is csak az underground zenei stílushoz kötnék a nevünket. Ezúttal a régi és új generációhoz egyaránt szólunk."

Sziget kontra Pannon

A tavalyi esztendőben a Sziget és a Pannon között éleződött ki a helyzet, miután a telekomcég több éves kiemelt támogatás után 2007-ben kihátrált a Sziget mögül, és megkerülve őket jelent meg mégis a Szigeten, ezzel több mint százmillió forintot spórolva meg. A mobiltársaság rájött, hogy a szigethez, egy nem közterületnek számító, ám fővárosi tulajdonban lévő rész is tartozik, melyet közvetlenül is kibérelhet, a Sziget beleegyezése nélkül.

Erre a Sziget szervezői az alábbi szöveget tartalmazó molinót akasztotta ki a Pannon elé: "Szemben, az út túloldalán találhatók azok a cégek, akik ahelyett, hogy támogatásukkal hozzájárultak volna rendezvény költségeihez, a kiskapukat választották. Kedves közönségünk, ezen cégek reklámmegjelenését is az általatok fizetett jegyár fedezi".


A Pannon természetesen ezt méltatlannak találta, főleg, hogy évekig támogatta a rendezvényt több százmilliókkal. Információink szerint ilyen vita idén nem lesz, a Pannon ugyanis az idén semmiféle kitelepülést nem tervez, sem támogatás, sem e külön terület kibérlése formájában.

Gábor Fanni 

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!