Az új vállalati struktúrára az Erste Banknak a kelet-közép-európai régióban végrehajtott terjeszkedése miatt volt szükség. A bank vezetősége 2006 decemberében határozott úgy, hogy a holdinggá alakulás 2008 közepére mind jogilag, mind pedig szervezetileg lezáruljon, áll a társaság közleményében.
Az erőfeszítések eredményeként világosan különváltak a feladatkörök az ezentúl a holdingtársaság szerepét betöltő Erste Group Bank AG és az egyes országokban működő leányvállalatai között, így a helyi bankok most már kizárólag az adott piacon végzett tevékenységükre tudnak összpontosítani.
A holdingtársaság, vagyis az Erste Group Bank AG a stratégiai irányítás feladataira összpontosít, emellett az egyes országokban biztosítja a helyi üzletágak számára az infrastruktúrát. A holdingtársaság mindemellett még az üzleti területek, vagyis a Világpiacok, valamint a Csoportszintű Vállalati és Befektetési Banki Szolgáltatások üzletág működéséért is felelős.
A holding ügyfelei számára a jogi különválás úgy jelenik meg, hogy megváltozik a vállalat neve, bank azonosító kódja, IBAN-száma, valamint a SWIFT- és BIC-kódja.
Az osztrák Erste-leány ügyfelei az Erste Bank der oesterreichischen Sparkassen AG ügyfelei maradnak, és továbbra is a már eddig is ismert bankfiókok és ügyfélközpontok szolgálják ki őket. Számukra mindössze a társaság cégjegyzékszáma változik.
Az Erste-részvények kódja, valamint az összes egyéb szimbólum további intézkedésig változatlan marad. Az Erste-részvényeket a bécsi, a prágai és bukaresti értéktőzsdén jegyzik. Az Erste Bank részvényeinek új rövidítésére való technikai átállás 2008. második negyedévében történik meg.