6p

A kelet-európai piacokat nem, de nyugatiakat és az amerikaiakat annál intenzívebben figyelő Gartner Group kutatási eredményei alapján az alábbiakban áttekintjük az Y2K megoldása utáni ERP-piaci helyzetet. Ez követően kitérünk a változásokra utaló előrejelzésekre is.

A kelet-európai piacokat nem, de nyugatiakat és az amerikaiakat annál intenzívebben figyelő Gartner Group kutatási eredményei alapján az alábbiakban áttekintjük az Y2K megoldása utáni ERP-piaci helyzetet. Ez követően kitérünk a változásokra utaló előrejelzésekre is.

Jövőre ismét erőre kap

Kétségtelen tényként ismerték fel 1998-1999-ben az ERP-rendszerek szállítói, hogy az Y2K-bumm után bizony erőteljesen megcsappant az érdeklődés termékeik iránt. Az Y2K és az EMU (European Economic and Monetary Union) marad a legnagyobb gátja a növekedésnek, és félelmetes méretűvé teszi a szállítók és felhasználók körében is a bizonytalanságot. Mint a legtöbb beérett piacon, néhány szállító a felszínre emelkedik, és dominánssá válik, míg mások tiltakoznak piaci betörésük ellen. Bár az ERP-piac beérik, és így lassul a növekedése, úgy gondoljuk, 2001-re - a szállítói tereprendeződést követően - a jelenlegitől eltérő formában, de ismét erőre kap.

Az Y2K-probléma megoldása által gerjesztett vásárlási kedv drámai csökkenése licencbevételük erőteljes leszorítására kényszerítette a szállítókat. A "megavendorok", kétségbeesetten küzdve bevételnövekedésük megtartásáért, pluszfejlesztést nem kívánó üzleti modellekhez igazított - s így alacsonyabb költséggel, gyorsabban bevezethető, a 25 és 250 millió dolláros árbevételű kis- és középpiacnak szánt - megoldásokat dobtak piacra (ezek Magyarországon közép- és nagyvállalati méretek!). A legtöbb szállítónál elmozdult a bevételarány a licenctől a professzionális szolgáltatások, a támogatás felé. Az internet az elkövetkező években minden eddiginél nagyobb hatással lesz az ERP-szállítók stratégiájának kialakítására. A hálózat térhódítása által generált felhasználóiigény-változásokra reagálva, ugyanakkor más lehetőségek után kutatva, s engedve a piac nyomásának, egyes szállítók az úgynevezett "action around the edges" irányba szélesítették funkciókínálatukat. Ide sorolhatók a CRM (Costumer Relationshop Management), SCM (Supply Chain Management), e-business és elemző megoldások.

Azonban ezeknek az alkalmazásoknak a fejlődése jelentős, többek között szemlélet- és ismeretváltást követel. Az elmúlt másfél évben a legtöbb szállító őrült méretű e-business, e-commerce és CRM alkalmazásstratégia-fejlesztésbe kezdett, s mint várható volt, ez a rohanás sok félresikerült kezdeményezéshez is vezetett. A piaci bizonytalanságok kikényszerítik, hogy a szállítók új szempontok szerinti specializációkat fejlesszenek, és sok esetben ezek a változások felborítják a korábbi stratégiát. A fentiek érdekében történő esetenkénti akvizíciók pedig jelentősen megcsapolták az ERP-szállítók vagyonát. Ezért legtöbbjük számára az újra és újra magukra találás gyötrelmeivel telik majd az elkövetkező 1-2 év. Az említett piaci változások összessége viszont - mind a szállító, mind a felhasználó szemszögéből - újjáalkotja a tradicionális üzletitranzakció-paradigmákat.

2002-re 20 milliárd dollár körüli ERP-piaci bevételt prognosztizál a Gartner Group (80%). A 2000-ben önmagát hibernáló ERP-piac új termékvásárlásokkal járó komoly újjáéledése 2001-ig nem várható, de 2001-2002-re - az 1997-es növekedési sebesség ugyan csak álom marad - szerényebb formában ismét talpra áll a piac (70%).

Becslések szerint ekkor a Fortune500-as cégek 90 százaléka vásárol ERP-szállítótól legalább egy modult, illetve modulbeállításokat, 50%-uk kötelezi el magát egy szállító mellett, és - rossz hír, mert csak ennyire lehet potenciális ügyfélként rácsapni - kevesebb mint 20 százalékuk válik meg jelenlegi megoldásától.
(Megjegyzés: a cikkünkben szereplő zárójeles százalékok a jóslatok bekövetkezésének valószínűségét jelölik.)

Együtt könnyebb

A Gartner Group szerint 2004-re a vezető ERP-alkalmazásoknak együttműködés-képeseknek kell lenniük, ezért komponenseik magjaként mindegyikük az internetet használja majd. Ez az új paradigma a c-commerce (együttműködő kereskedelem). Mindez azt jelenti, hogy 2004-re a statikus web alapú supplychain- és értéklánc-alkalmazásokat domináns modellként a c-commerce megoldások váltják fel (80%), ami dinamikus együttműködésre készteti majd a dolgozókat, az üzleti partnereket és a felhasználókat a kereskedői közösségekkel, illetve a piaccal. A c-commerce-ben - szigorú supplychain-megoldásokon és egyszerű információmegosztáson keresztül - a vállalatok bevételük és profitjuk növelésének szolgálatába állíthatják az internet erejét.

Domináns alkalmazásmodellként a c-commerce megoldások váltják fel 2004-re a statikus web alapú szállítási- és értékláncmegoldásokat (80%). 2004-re az alkalmazáspiacon vezetők már mind a c-commerce-t támogatják. Az említett változások dinamikus virtuális vállalatokat eredményeznek, és rengeteg kritikus üzleti folyamatot - ilyen például a terméktervezés és -gyártás - alakítanak majd át. A vállalatoknak már most be kell tervezniük, hogy a következő öt évben ütőképességük erőteljes meghatározója lesz c-commerce megoldásuknak az ügyfelek felé irányuló kiszolgálási és innovációs képessége. A vállalatoknak pedig már ma az erre fókuszáló szállítókat kellene favorizálniuk, de azt sem árt felismerniük, mekkora küzdelem árán jutnak el azok a fenti kínálatukig.

A jóslat lényege

Csak a fejlődni képes jelenlegi ERP-szállítók maradhatnak piacvezetők. (Rangsorban az SAP után az Oracle-t, majd a J.D.Edwardst, negyedikként padig a BaaN-t említik.) 2004-re sok szállító lép ki és lép be a nagy vagy közepes ügyviteli és ERP-piaci szegmensbe. Felhasználóik, a nagyvállalatok a piacok és szállítók tereprendeződésének befejeztét és a gyors változás kezdetét várják. A középpiacon saját ERP-megoldásokkal jelenlevő ellátók 45%-a 2003-ra eltűnik a piacról (60%). Elsősorban a megbízható és végrehajtható e-business stratégiákat és technológiákat, valamint többcsatornás elosztási és implementációs opciókat kínáló, az iparra fókuszáló vállalkozások maradnak talpon. 2004-re mindössze 54% "magányos" szállító marad (70%).

Néhány kisebb és kevésbé életképes szállító nem tudja kifejleszteni, illetve végrehajtani versenyképes stratégiáit, így számukra végső knock-outot jelentenek majd az e-business és az e-commerce új trendjei. Az ügyfelek jelenlegi érdeklődése az életképességgel kapcsolatos kérdések iránt - a korábbi tapasztalatok és bizonytalanság hatására - drámai méreteket ölt. Így a megbízható ERP-funkcionalitás és az alkalmas technológiák önmagukban már nem elegendők a versenyben maradáshoz, ezért több korábbi piaci szereplő válik vezető ERP-gyártók viszonteladójává.

Ehhez a témához kapcsolódnak a "Régi szelek - új távlatok", valamint a "Trendek - magyar módra" című írásaink.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!