1p

Nyolc pályázó közül a horvát Hidroelektra Niskogradnija tette a legjobb ajánlatot az M7-es utolsó, még hiányzó, a Mura folyó feletti hidat tartalmazó Letenye-országhatár közötti szakaszának megépítésére - tudta meg a Világgazdaság Reményik Kálmántól, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elnök-vezérigazgatójától.

A társaság igazgatósága a horvát céget javasolta a nemzetközi versenytárgyalás győztesének. A végső szót a szaktárca mondja ki, az eredményhirdetés várhatóan május közepén lesz.

A közbeszerzés tárgya alól kivett tender (amire a beruházásról szóló kormányközi megállapodás adott lehetőséget) árajánlataiban nagy volt a szórás. A nyertesnek javasolt kivitelező ajánlatában közel nyolcmillió euró szerepel, de volt ennél több mint 50 százalékkal drágább, azaz 12,5 millió eurós ár is.

Az egy kilométeres, 2x2 sávos sztrádaberuházásból a híd 216 méter hosszú. A kivitelezési határidő a szerződéskötéstől számított 14 hónap. A projekt jövő évi átadásával az M7-es 44 évvel az első, bal pályaszakaszának átadását követően a határig ér el, teljes hossza 245,3 kilométer lesz - írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!