3p

Január közepén folytatódnak az INA horvát olajipari vállalattal kapcsolatos tárgyalások a horvát kormány és a Mol között - jelentette be Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter, a horvát tárgyalócsoport vezetője hétfőn a zágrábi közszolgálati rádióban.

"Remélem, hogy nagyon konkrét álláspontokat hallunk majd a magyarországi kollégáktól" - hangsúlyozta a tárcavezető. Szerinte két forgatókönyv lehetséges. "Vagy megállapodunk az INA jövőjét illetően, a stratégiáról, a cégvezetésről és a nemzeti energetikai érdekek stratégiai teljesítéséről, vagy tisztességesen, kulturáltan, szakmaian elválunk egymástól, hogy egy másik stratégiai partner is olyan helyzetbe kerülhessen, hogy a kormánnyal tárgyaljon" - fogalmazott a politikus.

Vrdoljak szerint a horvát oldal kész a megállapodásra, de csak akkor, ha szem előtt tartják a horvát állam érdekeit. Azt várja: a Mol részvényárfolyamának csökkenése, illetve az, hogy a Standard & Poor's leminősítette a magyar olajipari vállalatot, ösztönözheti a magyar felet a megegyezésre, és így gyorsan megállapodhatnak.

Kiemelte, hogy a horvát kormány nem kapott konkrét választ a magyar cégtől arra a kérésre, hogy a Mol eladná-e 49,08 százalékos INA-részesedését. "Nincsenek konkrétumok, de kommunikálunk, gyakran levelezünk, és tárgyalunk a találkozó előkészítéséről, az álláspontokról" - magyarázta a horvát miniszter.

A kérdésre, miszerint az INA irányítása-e a tárgyalások fő témája, Vrdoljak azt válaszolta, hogy nem. "Természetesen bele kell majd mennünk az INA irányításáról szóló részbe, mert teljesen normális dolog, hogy az a tulajdonos, akinek 44 százalékos részesedése van, partnerével, akinek 49 százalékos a részesedése, tárgyal arról, hogyan fogjuk vezetni a vállalatot, miként lesz  beleszólásunk egyes döntésekbe. Mi ma egyetlen döntésre sem tudunk hatni, mert a kollégák a Molnál ezt konszolidálták" - fogalmazott a miniszter.

"A horvát államnak kell, hogy legyen olyan eszköze, amellyel beleszólhat bizonyos folyamatokba" - magyarázta.

A rádióműsorban azt is megkérdezték Vrdoljaktól, hogy az orosz Rosneft vagy a Qatar képviselői érdeklődtek-e az INA-ról. A gazdasági miniszter szerint az energiaiparban nincsenek ilyen gyors döntések, de az INA érdekes a külföldiek számára, és érdeklődtek is.

"Mi megadtuk az információkat, a mi részünk itt befejeződött. Most rajtuk áll, hogy eldöntsék, érdekeltek-e" - mondta a politikus.     

Az INA jövőjéről kijelentette, hogy szerinte nem kellene bezárni az INA két finomítóját, Fiume (Rijeka) földrajzi helyzete ugyanis a tengeren nagyon vonzó, és már régen korszerűsíteni kellett volna, Sziszeken (Sisak) pedig fenn kellene tartani a termelés szintjét, de előbb el kellene dönteni, hogy melyik termékre koncentráljanak.

2014-ben három nagy energetikai projektet is tető alá hoznak - mondta Vrdoljak. Megállapodás születik az adriai-tengeri kutatásról, a plomini hőerőmű bővítéséről és egy hőerőmű megépítéséről a kelet-horvátországi Eszéken.     

A horvát állam és a Mol Nyrt. tulajdonában lévő INA olajipari vállalat jövőjéről szeptemberben kezdődtek megbeszélések. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!