2p

A világ első CD-je a Philips gyárában készült Németországban, Hannover közelében, 1982. augusztus 17-én. A Philips és a Sony által közösen kifejlesztett CD-ből 200 milliárd darabot adtak el az elmúlt 25 évben. E hanghordozó tette lehetővé a zeneiparban az analógról a digitális technológiákra való átállást, lerakva az olyan új digitális technológiák alapjait, mint a CD-ROM és a DVD.

A CD kifejlesztése letette az alapjait egy technológiai forradalomnak a zeneiparban azzal, hogy a kompaktlemez kiemelkedő hangminőségével és a karcolásokra való érzéketlenségével az első lépést jelentette az analógról a digitális zenei technológiák irányába. A CD lett a katalizátora további digitális szórakoztató elektronikai fejlesztéseknek, előkészítve a DVD és a csak nemrég bemutatott Blu-ray optikai adattárolók indítását. Szakértők szerint az újabb technológiák (MP3-lejátszók, iPodok) lassanként kiszoríthatják a zeneiparból a kompaktlemezt.

A Philips németországi gyára, ahol a világ első CD-jét nyomták, a Polygramhoz tartozott, ahhoz a zenekiadóhoz, amely akkoriban a gyártó tulajdonát képezte. Az első CD, amelyet a gyár készített, a The Visitors volt az ABBA-tól. 1982 novemberéig, addig az időpontig, amikor a CD bevezetésre került a piacon, egy 150, főként klasszikus lemezekből álló szortiment került legyártásra. Az első CD-k és lejátszók - beleértve a Philips által készített CD100-ast - Japánban került bemutatásra 1982 novemberében, amit az amerikai és európai bevezetés 1983 márciusában követett.

Amikor a CD-k forgalmazását a zeneipar világszerte megkezdte, több mint ezer lemez volt a piacon. 1985-ben a világ egyik legismertebb együttese, a Dire Straits is a CD-n való megjelenésre tért át. A híres Brothers in Arms album egyike volt az első teljesen digitális felvételeknek, amely az akkori idők legtöbbet eladott lemeze lett, és egyben a harmadik legtöbbet eladott lemez abban az évtizedben. A Philips és a Dire Straits szövetsége tette lehetővé a vásárlók részére a CD-k hangminőségének népszerűsítését, és ez tette a Brothers in Arms lemezt az új formátumban az első több mint egymillió példányban eladott albummá. Ez a siker a CD-t a hangminőséget képviselő formátumként tette közismertté.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!