2p

Nagyváradon és Szatmárnémetiben már működik, Brassóban rövidesen irodát nyit az IL Ferro Kft., amely havi kétszáz euró bevételt ígér azoknak a gépjármű-tulajdonosoknak, akik autójukat felajánlják reklámcélokra - adja hírül pénteki számában az erdélyi Krónika című napilap.

A Kolozsváron megjelenő újság szerint azonban a nagyváradi cég tulajdonosai azt állítják, hogy a romániai és a magyarországi IL Ferro nem ugyanaz. A társaság vezetői szerint a két cég között nincs gazdasági kapcsolat, és a menedzsment összetétele eltérő.

A partiumi vállalkozás csak az IL Ferro név használati jogát vásárolta meg, akkor ugyanis azt hitték, a megteremtett hírnév Romániában is meghozza gyümölcsét. "Mint utólag kiderült, a névvásárlás nagy hiba volt" - nyilatkozta a lapnak Sasvári Gábor, a Romániában működő cég egyik magyarországi tulajdonosa.

Sasvári szerint kezdeményezték már a Romániában bejegyzett vállalkozás nevének megváltoztatását is, hiszen nem akarják, hogy magyarországi társuk kudarca az ő tevékenységükre is kihatással legyen.

Szerződéskötés esetén - írja a Krónika - a Nagyváradon bejegyzett cég havi 200 euró jövedelmet ígér a gépjármű-tulajdonosoknak. Ezért régi vagy új autót kell vásárolniuk, és reklámszerződést kell kötniük a céggel, amelynek értelmében havi ezer kilométert kell megtenniük a felmatricázott autóval.

A lap szerint beugróként kétéves futamidőre kötött szerződés esetében 730, ötéves lejáratra 1330 eurót kell befizetni az IL Ferrónak. A szerződésben azt is rögzítik, hogy azt bármelyik fél kérésére felbonthatják.

Az IL Ferróhoz hasonló cég Kolozsváron is működik 2006 novembere óta. Már négyszáz ügyfelük van, akiknek havonta kifizetik a megszabott 150 eurós összeget - írja a Krónika.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!