A cég a 2007-es évnek is nagyszabású fejlesztési tervekkel vág neki. Összesen mintegy 673 millió forintnyi beruházást terveznek, amelyből a legnagyobb összeget, mintegy 290 millió forintot a remélhetőleg idén már valóban átadható új repülőtéri bázisra szánják. Ez elsősorban a repülőtér új tulajdonosának fejlesztési terveitől függ.
Az idei tervekben továbbra is odafigyelnek a szolgáltatások színvonalának emelésére. Nagy hangsúlyt kapnak a "különleges" szolgáltatások is: ezek olyan szállítási-logisztikai megoldások, amelyeket minden esetben az ügyfél speciális igényeihez alakítanak, áll a társaság közleményében.
2006-ban a tervezettnél többet, 369 millió forintot fordítottak fejlesztésekre. Ebben a legnagyobb tételt az Ecseri úti közúti átrakó- és raktárközpont képviselte amelynek alapterületét az elmúlt év során 1300 négyzetméterről 1950 négyzetméterre bővítették. A járműpark 2006-ban nyolc százalékkal nőtt, s jelentős összegeket fordítottak informatikai bővítésekre is.