2p

A Fővárosi Közgyűlés hétfőn támogatta Tarlós István főpolgármester előterjesztését a Sziget Kft.-vel kötendő szerződéstervezetről: ez alapján a fesztivál rendezője idén is 50 millió forint plusz áfa közterület-használati díjat fizethet Budapestnek.

A Sziget fesztivál rendezője elfogadta, hogy az Óbudai-sziget közpark területét a tavalyival megegyező mértékű közterület-használati díj ellenében vegyék igénybe, jóllehet a tavalyihoz képest kisebb területre igényelt használatot - szerepel a Fővárosi Közgyűlés által hétfőn elfogadott határozatában, amelyet 29 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadtak el a képviselők.

A dokumentum felidézi, hogy 2011 előtt a fesztivál ingyenesen használta a közterületet, azonban ezt a gyakorlatot a jelenlegi városvezetés tavaly megszüntette. A Fővárosi Önkormányzat idén is 50 millió forint plusz áfa bevételhez jut a ezen a jogcímen.

A Sziget Kft. ezen felül további legalább 100 millió forinttal kompenzálja a Fővárosi Önkormányzatot és a tulajdonában álló cégeket azért, mert a fesztivál ideje alatt a főváros jelentős többletterheket vállal például a tömegközlekedés és más "közösségi igények" területén. A határozat alapján a főváros és a Sziget Kft. március 31-ig aláírja a szerződést.

A 20. Sziget fesztivált idén augusztus 6. és 13. között rendezik meg. Az együttműködési megállapodás tervezete szerint a Sziget fesztivál ideje alatt összesen 560 ezer 115 négyzetméter területen zajlik kulturális, karitatív, vendéglátó, kereskedelmi tevékenység, ebben benne van a közlekedési útvonalak, játszóterek, egyéb zöldterületek mérete is. A megállapodás az Óbudai-sziget területén július 16-tól augusztus 30-ig biztosítja a közterület-használatot.

A megállapodás részét képezi a június 2. és július 24. között négy hétvégén át tartó Gyerek Sziget rendezvénysorozatra vonatkozó közterület-használati engedély.

A szervezők eddigi bejelentése szerint az idei Sziget fesztiválon koncertet ad mások mellett a Stone Roses, a Hurts, a Placebo, a Korn, a dEUS, a Ministry, Bebel Gilberto, a Ting Tings, az LMFAO és Anna Calvi.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!