2p

Szeptembertől lehet jelölni, jelentkezni az Ernst & Young "Entrepreneur Of The Year" ("Az év üzletembere") 2007. évi díjra. Hazánkban első alkalommal négy évvel ezelőtt osztották ki az elismerést, a gazdasági és társadalmi szempontból kivételes üzleti eredményeket elérők jutalmazására.

A 21 éves múlttal rendelkező, nemzetközi védjegyoltalommal ellátott programban hat kontinens több mint 50 ezer résztvevője van jelen.

"A magyar gazdaság egyik alappillérét a vállalkozók alkotják. Azzal, hogy az Ernst & Young létrehozta "Az év üzletembere" díjat, reflektorfénybe helyezi, elismeri és megbecsüli azokat a vállalkozókat, akik kimagasló üzleti sikereik mellett valódi vezetői értékeket képviselnek" - mondja Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója.

A fődíj mellett idén is három különdíj kerül elbírálásra: a "Jövő ígérete", a "Merész újító" és a "Példakép", amelyekre pályázni akár jelöléssel, akár jelentkezéssel lehet, áll a társaság közleményében.

Az Ernst & Young a beérkezett anyagok elbírálásának jogát idén is az évente megújuló Független Bíráló Bizottság kezébe adja, amelyet a magyar tudományos, illetve üzleti élet kiválóságai alkotnak. A testület elnöke ebben az évben Bojár Gábor, a Graphisoft SE elnöke, az Ernst & Young "Az év üzletembere" díj 2006-os fődíjazottja.

A bizottság további kiemelkedő tagjai között van, Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, Dr. Burai-Kovács János, a Burai-Kovács és Partnerei Ügyvédi Iroda partnere, Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, Andrew G. Vajna producer, illetve Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!