3p

Az idén is rekordbevételre számít a Videoton Holding, hasonlóan az elmúlt évekhez, szeptember végén a halmozott árbevétel 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Sinkó Ottó, a vállalatcsoport társ-vezérigazgatója az MTI-vel közölte: ez csak a termelő cégek növekedése, a VT-Arriva által a budapesti tömegközlekedés fejlesztésében elnyert tender bevétele nélkül számított arány.

Megjegyezte, hogy 2009-ben a válság miatt árbevételük csökkent, ám az idei már több mint 60 százalékkal meghaladja az öt évvel ezelőttit. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2010-ben 90 milliárd forint volt, míg 2013-ban már 114 milliárd forint. Várakozása szerint idén a konszolidált árbevétel mintegy 10 százalékkal meg fogja haladni a tavalyit.

Az alkalmazotti létszám is pozitívan változott, tavaly szeptemberhez képest a magyarországi termelő cégekben több mint 500 fővel emelkedett. A szolgáltató cégek közül a VT-Arriva létszáma nem változott, a Pannonjobé jelentősen nőtt az év során, de év végére a szezonalitás miatt „elolvadhat”. A vállalatcsoport állományi létszáma szeptember végén 9123 fő volt.

Sinkó Ottó szerint a Videoton a korábbi megrendelések felfutásának és új üzletek megszerzésének a köszönheti a növekedést, mert a közelmúltban újabb akvizícióik nem voltak. Jelezte: beszállítóként a malmukra hajtja a vizet az is, hogy a kínai bérnövekedés, illetve a kínai jüan erősödése miatt az európai gyárak már sok esetben már nem Távol-Keletben gondolkodnak, megállnak Kelet-Európánál.

Rámutatott, hogy költségszinten a magyar cégek abszolút versenyképesek, a távol-keleti gyártóknak ma már főként a háttéripar és a kapcsolódó alkatrészgyártás jelenti a versenyelőnyt Kelet-Európához képest. Úgy vélte, ezért lenne nagy szükség egy egységes, uniós iparpolitikára, amely egyes, kiemelt stratégiai területeken kompenzálni tudná ezt a hátrányt.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a forint reális, és viszonylag stabil árfolyama, illetve a korábbi évekhez képest eddig kiszámíthatóbb gazdasági környezet is jó hatással van a cégcsoport teljesítményére, és bízik abban, hogy az új kormányzati ciklusban is így lesz.

A munkaerőpiaccal kapcsolatban hangsúlyozta: míg év elején még csak műszaki felső- és középfokú végzettségű szakemberekben, valamint szakmunkásokban volt óriási hiány, most már a betanított munkásoknál is érzékelhető hasonló probléma.

Sinkó Ottó 2015-ben komoly gazdasági visszaesésre számít több európai országban, amit az ukrán konfliktus tovább ronthat.

A tavaly 75 éves Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Stara Zagora) egy telephellyel rendelkezik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!