Az elmúlt években a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők között a nők aránya 58 százalék körül mozgott, 2007-re ez 56 százalékra csökkent. Az idei évben 61 ezer nő és közel 46 200 férfi jelentkező adta be jelentkezését.
Bizonyos sztereotípiákat részben visszaigazolnak az adatok, és egyes képzési területeken jelentősen eltérnek a nemek szerinti arányok. Míg az informatika, és a műszaki területeken nagyon alacsony a nők aránya, addig a bölcsészettudományi, a pedagógusképzés, az orvos és egészségtudományi valamint a társadalomtudományi képzési területeken sokkal magasabb.
Majdnem kétszer annyi női jelentkező van a gazdaságtudományi és a művészeti szakterületen, és valamivel kevésbé, de jelentős női többség figyelhető meg a jogi és igazgatási képzési területen is. Talán elsőre meglepőnek tűnik, de kiegyenlítettebb a nemek közötti arány az agrár- és a természettudományi szakokon, áll az OFIK közleményében.
Ha alapszakonként is megnézzük a nemek arányát, akkor még egyenetlenebb képet kapunk. Míg a gyógypedagógiai alapszakra jelentkezők 95 százaléka nő, addig például a népszerű villamosmérnöki alapszakra jelentkezők között 96 százalék a férfiak aránya. Hasonlóan magas a férfiak aránya a jelentkezők között más népszerű és a munkaerőpiac szempontjából ígéretesebb műszaki szakok esetében, mint például a mechatronikai mérnök, gépészmérnök vagy a villamosmérnöki alapszakok.
Az adatokat vizsgálva az is kiderült: a nyelvvizsgával rendelkezők között a nők aránya magasabb a férfiakénál: ezen belül a közép- vagy felsőfokú nyelvtudással rendelkezők között is nagyobb arányban találunk nőket.