2p

A harmadik negyedév újabb létszámcsökkenést hozott a Magyar Posta berkein belül - derül ki a legfrissebb adatokból.

A Magyar Posta honlapján közzétett dokumentum szerint a cégnél foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 30 051 volt, ami a második negyedévhez képest 159-cel jelent kevesebb dolgozót. Tavaly év végéhez mérten pedig már 647 fős a mínusz, vagyis csak idén ennyi dolgozótól vált meg valamilyen formában a Magyar Posta.

Azt mindenképpen hozzá kell tenni a történethez ugyanakkor, hogy a létszámcsökkenés nem csak és kizárólag leépítéseket jelent. Minden bizonnyal az üres pozíciók megszüntetése is apasztotta a létszámot az elmúlt negyedévekben. Vagyis tegyük fel a nyugdíjba vonult dolgozó helyére nem kerestek új alkalmazottak, hanem a feladatok újraosztása, racionalizálása mentén megszüntették az adott pozíciót.

A "leépítési" hullám egyébként 2012 év elején kezdődött, azóta a Posta alkalmazásából 3936 embert küldtek el, illetve szüntették meg a pozícióját.

A közzétett dokumentum szerint a harmadik negyedévben összesen 14,9 milliárd forint munkabért fizettek az alkalmazottaknak, 1,3 milliárd forint pedig teljesítményelismerésként, jutalomként adott összeg volt. Összesen így 17,2 milliárd forint juttatást fizetett ki a cég, ami jóval kevesebb a második negyedéves 18,9 milliárd forintnál. Ebből az összegből egyébként 177,2 millió csak a vezetők bérét és egyéb juttatásait jelenti.  

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!