3p

A számtalan hiba ellenére a megyei matrica és az új fizetős szakaszok bevezetésének van egy vitathatatlanul pozitív hatása, mégpedig, hogy több százezer autóst sikerült ráterelni a pályákra, főleg Pest megyében.

Az új díjrendszer egyik nagy kérdése volt, hogy az miként fogja megváltoztatni az autósok hozzáállását az autópályákhoz, ugyanis az eddigi díjak nem igazán volt az emberek pénztárcájához szabva. Ez meg is látszott az értékesítési adatokon, hiszen 2014-ben összesen 223 200 D1 matricát adtak el, amely a több mint 3 milliós hazai gépjármű- és motorállománynak (bár a matricaértékesítések esetében ez nyilván jóval kisebb súllyal szerepel) alig több mint 7 százalékát tette ki.

A tavaly eladott 2,33 millió havi matrica is mindössze 194 200 darabot jelent átlagosan, de ennek nagy részét is a nyári hónapokban értékesítették.

A heti jogosultságok már jóval népszerűbbek voltak 8,42 milliós eladással, de ezek végképp azt jelzik, hogy az emberek csak esetenként használták a pályákat, ha tehették, rövidebb utakra inkább az ingyenes főutakat vették igénybe, hiszen 14 heti matrica ára már eléri az évesét.

A 2015-ös adatokból azonban kiderül, hogy közel sem volt nagymértékű visszaesés az éves matricák eladásában, ugyanis amíg 2014 januárjában 164 500 darabot adtak el a hazai fizetésekhez képest méregdrága jogosultságból D1 kategóriában, idén januárban (január 28-ig egészen pontosan) csak 16 százalékkal kevesebbet, 138 ezret, de ebben már nincsenek benne az újonnan D2 kategóriába sorolt járművek.

Ehhez pedig hozzájön az az 520 ezer D1 havi matrica, amelyet szintén csak januárban vettek meg a személyautósok és motorosok. Persze sokan vettek több megyére szóló jogosultságot is, mivel azonban Pest megye magasan viszi a prímet az M0 miatt és 3-4 megye esetében már elgondolkodtató az éves jogosultság megvétele, 250-300 ezer autóval egészen biztosan számolhatunk. Ráadásul az idén külön kategóriába kerültek a tavaly még D1-ben "futó" 7 főnél nagyobb kapacitású gépkocsik, így összeségében még nagyobb a növekedés, az NFM számításai szerint 40-50 százalékos.

Vagyis ennyivel több olyan autó van Magyarországon, amely – legalábbis tulajdonosa lakóhelyén – immár nem csak alkalmanként, hanem rendszeresen használhatja a pályákat. Ez Pest megyében különösen nagy könnyebbséget jelent az 1-es, a 3-as, az 5-ös a 6-os vagy a 7-es út mentén lakóknak, legalábbis a következő megye első lehajtójáig.

Ez pedig - az útdíj minden rákfenéjének ellenére - környezetvédelmi és élhetőségi szempontból mindenképpen pozitívum.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!