2p

Tavasszal megnyit a biatorbágyi kereskedelmi centrum, amely a Premier Outlet terjeszkedésével mostanra a régió egyik legnagyobb outlet-központjává vált, számol be a Napi Gazdaság.

A Premier fejlesztésének harmadik ütemében 6520 négyzetméternyi eladóteret és 42 üzlethelyiséget alakítottak ki, a terjeszkedéssel erősödött az a trend, hogy azok a márkák jelentek meg a központban, amelyek üzletet működtetnek az ausztriai Parndorfban működő bevásárlóközpontban is.

A napilap információi szerint az őszi halasztás után március derekán indul a Premier tőszomszédságáben épült M1 Outlet is, amely a korábbi tervekkel ellentétben mostanra inkább bevásárlóközpont-profilt öltött. Úgy tudni, hogy a komplexumban nyit egy nagy alapterületű CBA is, amely a shopping center arculatot erősíti. Ám kissé rizikós az élelmiszer-kereskedelmi csatorna megjelenítése a komplexumban, ugyanis az Aldi néhány száz méterrel odébb építi diszkontját.

A korábbi évekhez képest a konkurens GL Outlet is hangsúlyosabb kommunikációba kezdett, ami már a márciusban kezdődő újabb kereskedelmi szezonra szól. Ebben vélhetően szerepe van annak, hogy tavaly nyár közepén komoly vita bontakozott ki a bérlők és az üzemeltető között a 300 milliósra rúgó bérlői tartozás miatt, amit az üzlet tulajdonosai szerint a halovány marketingtevékenység és az ebből következő forgalomkiesés okozott.

A mostani kampány - a korábbiakkal ellentétben - azokra a nagy márkákra is alapoz, amelyek nem csak a GL Outletben, de a fő konkurens Premierben is üzletet tartanak fenn. A most indult kampány ellenére a piaci pletykák szerint a GL-ből várhatóan újabb üzlet megy át a Premierbe, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!