2p

Az Apollo Tyres megkapta az ITD Hungarytől az első információkat, amelyek alapján megkezdheti az új helyszín keresését Európai Gyártási és Fejlett Technológiai Központja számára.

Az indiai autógumigyár lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az eljárás előreláthatólag több hónapot vesz majd igénybe. A cég már a napokban megkezdi különböző magyar és szlovák települések, ipari parkok és ajánlatok kiértékelését. Ezek után megtekinti a helyszíneket, elvégezteti az ingatlanok átvilágítását, valamint engedélyeztetési tárgyalásokat folytat az önkormányzatokkal.

Mint ismert, az indiai vállalat a beruházást eredetileg Gyöngyösön kívánta megvalósítani, ahol első ütemben 200, a második ütemben pedig 100 millió eurót invesztált volna a gyárba. Augusztus közepén azonban bejelentette: visszavonja a gyöngyösi  beruházás tervét, és új helyszínt keres a gumigyárnak hazánkban vagy más európai országban.

A társaság lapunkkal korábban azt közölte, hogy Magyarország és Szlovákia mellett lengyelországi települések is szóba jöhetnek lehetséges helyszínként.

A gyöngyösi üzlet meghiúsulása után 44 magyarországi város jelezte, hogy szívesen helyt adna a beruházásnak. A szűkített, az Apollónak átadott listán azonban már csak kevesebb mint tíz város neve szerepel – automatikusan kihullottak például a rostán azok a települések, amelyeket a fővárosból nem lehet egy óra alatt autópályán elkérni.

A cég legkésőbb 2010-ben szeretné beindítani a gyártást első európai autógumigyárában, ahol mintegy 900 dolgozót kíván foglalkoztatni.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!