Június 18-tól Köln/Bonnba, július 6-tól pedig Berlinbe is repül majd a sármelléki FlyBalaton repülőtérről a Germanwings. A kölni vonalon hetente kétszer, hétfőnként és szombatonként szállnak majd fel a légitársaság Airbus A319-es gépei, egészen október végéig. A berlini járat egyelőre csak augusztus végéig közlekedik, péntekenként és vasárnaponként.
A légitársaság elsősorban a Balatont és a környékbeli termálfürdőket felfedezni kívánó német turistákra számít, emellett várakozásaik szerint a környéken élő magyarok is velük utaznak majd Németországba.
Amennyiben a két hónap során az érdeklődés a remények szerint fog alakulni, akkor további három-négy célállomással bővítheti sármelléki kínálatát a második számú német fapados,
nyilatkoztakorábban lapunknak Palkó Lajos.
A FlyBalaton marketingigazgatója úgy vélte, ezek a menetrend szerinti járatok már egész évben elérhetőek lennének.
Mint ismert, a tavaly már 80 ezer utast fogadó FlyBalatont használja a legnagyobb európai diszkont-légitársaság, a Ryanair is, amely Londonba és Frankfurtba repül, valamint a Malév, amely Stuttgartot vette célba.
Ezen felül a Lufthansa három német városba (Hamburg, Frankfurt, Düsseldorf), a svájci Helvetic Airways pedig Zürichbe közlekedtet menetrend szerinti járatokat a Balaton partjáról a nyári menetrendben.
W. B.Menedzsment Fórum