A londoni gazdasági napilap szerint a fizetésképtelen svéd társaságért 20 komoly érdeklődő jelentkezett. Vannak köztük pénzügyi befektetők és "nemzetközi autógyártók is" - mondta a lapnak Jan-Ake Jonsson, a Saab Automobile AB ügyvezető igazgatója.
A tervek szerint tíz kiválasztott érdeklődővel részletesen áttekintik a cég helyzetét, majd tovább szűkítik a listát és végül két-három partnerrel kezdenek konkrét tárgyalásokat - mondta Jonsson. A cél az, hogy május végére, június elejére befektetőt találjanak. Az ügyvezető igazgató arról nem beszélt, hogy mekkora összegért cserélhet gazdát a cég.
Egy név nélkül nyilatkozó, az ügyet közelről ismerő forrás szerint a GM akár "ingyen is megválna" a Saabtól - írta a Financial Times. A svéd társaság nem kommentálta a lap értesülését.
A mintegy 4 ezer főt foglalkoztató vállalat évek óta veszteséggel dolgozik, adóssága 10,6 milliárd korona (283 milliárd forint). A legnagyobb hitelező az anyavállalat, a GM.
A Saab februárban csődvédelmet kért és nemhivatalos közlés szerint csupán április végéig tudják finanszírozni a gyártást. A svéd kormány illetékesei többször leszögezték, hogy semmiféle segítséget nem kíván adni a bajba jutott vállalatnak, amelynek jövőjéért - mint mondták - a tulajdonos felelős.
Az anyavállalat április elején közölte, hogy már nyáron szeretnék eladni a Saabot. A GM 1990-ben szerezte meg a vállalat felét 600 millió dollárért, tízéves vételi opcióval a másik felére. Az opciót 2000-ben váltotta be az amerikai cég.
A cégvezetés kedden 20 százalékos létszámleépítésben állapodott meg a szakszervezetekkel. Az elbocsátás a Saab központi, a Svédország déli részén fekvő Trolhattanban működő üzemét érinti.
A svéd autógyárnak Ausztriában is van üzeme, ott készül a Saab-kocsiknak körülbelül a negyede.