2p

Nyúl Sándor, a TriGránit csoport operatív vezérigazgatója magánemberként, illetve egy általa kontrollált cég, a Mogul Consulting LTD. révén 20 százalékos tulajdont szerzett az EnterNet Invest Zrt-ben. Az EnterNet Invest Zrt. többek között az EnterNet internet szolgáltató és a 2007-ben megnyílt Proserver szerverterem tulajdonosa.

Az EnterNet csoport húsz százalékos részesedésének eladása mellett a hazai piackonszolidáció érdekében döntött. A vállalat célja, hogy a piacon jelen lévő multinacionális vállalatok mellett az EnterNet is kiemelt szerepet töltsön be magyar tulajdonú vállalatként - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.

"Az EnterNet ma Magyarországon az egyik legdinamikusabban növekvő internetszolgáltató, amely az üzletág minden szegmensével (ADSL, telephone, cps, béreltvonali szolgáltatás) foglalkozik. A Proserver szerverterem megépítésével pedig még tovább növelte előnyét az IT-piacon" - mondta Nyúl Sándor.

Az üzleti kapcsolat Nyúl Sándor és az EnterNet Invest Zrt. között már korábban megindult. A TriGránit cégcsoport ingatlanjában épült a szerverterem a Pólus Centernél, illetve a WestEndben van az EnterNet ügyfélszolgálata és Közép-Európa első Dell szaküzlete is, melyet szintén az EnterNet nyitott.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!