2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Elhalasztották az Airbus A380-as szuperjumbójának egyik tesztrepülését, miután a pilóta kevéssel a felszállás után visszatért az indulási helyre egy a cég által jelentéktelennek titulált eset miatt, melynek részleteit nem taglalták. A gép Franciaországból repült volna Tunéziába.

Az európai repülőgépgyártó szóvivője, Anne Galabert elmondta, hogy a "balesetnek" semmiféle jelentősége nincs, s teljesen normális, hogy a tesztelési időszakban elhalasztanak egy utat. Szerinte az ügy azért kaphatott sajtónyilvánosságot, mert a tunéziai repülőtéren összegyűlt újságírók csalódottak voltak, amiért nem láthatták a világ legnagyobb utasszállítóját - közli az AP.

Az mindenesetre biztos, hogy az A380-as miatt már egy ideje főhet a gyártó feje, hiszen a tervezéssel és teszteléssel kapcsolatos késések, problémák miatt júniusban 25 százalékkal esett az Airbus anyacége, az EADS részvényeinek értéke. A típus bevezetése a cég menedzsmentjében is jelentős átalakulásokat eredményezett, s a vásárlói és befektetői bizalom is megingott.

Szakértők szerint egyébként sem várhat túl sokat az európai cég az óriásgéptől, hiszen inkább a közepes méretű, hosszú utakra tervezett járműveké lesz a jövő. E téren azonban az amerikai Boeing messze az Airbus előtt jár, annak 787-es Dreamlinere ugyanis sok tekintetben leiskolázza az európaiak üdvöskéjét, az A350-est. Utóbbit emiatt jelentős átalakításnak vetették alá - gyakorlatilag újratervezték az egész típust -, ami miatt viszont e modell esetében is jelentős szállítási késésekre, illetve rendelések lemondására lehet számítani.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!