1p

Jelentős nyereséggel lepte meg a piacokat a svéd Volvo teherautógyár: az első negyedévben 1,7 milliárd korona lett az eredménye adózás után, míg egy évvel korábban még 4,2 milliárd korona veszteséget kellett elkönyvelnie. A hírre 10 százalékot meghaladó mértékben nőtt a Volvo részvényeinek az árfolyama.

A társaság pénteki közlése szerint egyre jobban alakulnak a megrendelések a gazdaság élénkülésének köszönhetően: az első negyedévben 15 százalékkal nőttek a tavalyi utolsó negyedévhez képest, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig megduplázódtak, miután Európa után most már az észak-amerikai piacon is kedvező folyamatok zajlanak. A Volvo mellett Mack, Renault és UD teherautókat forgalmazó csoport bevétele 4,4 százalékkal 58,6 milliárd svéd koronára nőtt, árfolyamhatások nélkül 12 százalék volt a növekedés.

Az ágazatban globálisan 15 százalékos növekedést vár a Volvo vezérigazgatója az idén. Várakozásai szerint a Volvo Európában 10 százalékkal, Észak-Amerikában 20-30 százalékkal növeli az idén eladásait.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!