1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az állami vagyon jövedelemtermelő képességének növelése, az állami tulajdonú cégek eredményes működtetése, illetve a tulajdonosi és a szolgáltatás megrendelői szerepek markáns szétválasztása a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) legfontosabb feladata a tagok szerint.

A tanács szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján Tátrai Miklós, aki január 1-jétől a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatói tisztét is ellátja bejelentette: minden jogi és pénzügyi lépés megtörtént ahhoz, hogy a vagyonkezelő szervezet január 1-től működjön.

Az első feladatok közé sorolta a stratégia kialakítását és azt, hogy legalább szabályozási szinten kidolgozzák az állami vagyon használatának árát.

Markó Andrea, a pénzügyi tárca szakállamtitkára elmondta, hogy a 2009-es költségvetésben már tételesen szerepelnek majd az állam által megrendelt szolgáltatások és azok költségei.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!