Számos olyan információt tartalmaznak a tegnap nyilvánosságra hozott dokumentumok, melyek alapján meg lehet kezdeni az uniós pályázatok elkészítésére való felkészülést - nyilatkozta Baráth Etele, a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának vezetője a Népszabadságnak.
A nyilvánosságra hozott program-kiegészítők alapján a pályázók megtudhatják, milyen jogcímen lehet forrásokat elnyerni, milyen kritériumok alapján bírálják el a jelentkezéseket, melyek az elérendő célok, mennyi önrésszel kell rendelkezni, illetve visszatérítendőek-e az egyes támogatások.
2004-től 1,1 milliárd EU-s fejlesztési forrás válik elérhetővé. A pénzek felhasználását irányítják az NTF által megjelentetett program-kiegészítő dokumentumok, amelyeket, - még nem végleges formában - tegnap mindenki számára hozzáférhetővé tettek.
Jogi értelemben csak májusban jelenhetnének meg az első EU-s pályázatok, de a magyar állam vállalta, hogy az első négy hónapban előfinanszírozza a támogatást elnyert fejlesztéseket, amit később - ha minden szabályszerű volt - visszakap a közösségtől.
Januártól előfinanszírozzák az EU-s pályázatokat