3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Januártól a munkaadók bértámogatásként megkaphatják a munkanélküli segély összegét, ha olyan embert alkalmaznak, akinek járna a segély - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter kedden Budapesten. Az újabb támogatás mellett a kormány 2010-ben kiterjesztené az Út a munkához programot az állami és önkormányzati cégekre, valamint a magánvállalkozásokra is. Mfor.hu-tudósítás.

Idén a kormány több mint 50 milliárd forintot fordított a munkahelyek megőrzésére, ebből közvetetten 100 ezer állást sikerült megmenteni. A tervek szerint a most bejelentett új programmal 2010-ben ennél is több pénz juthat erre a célra.

Megéri majd munkanélkülit alkalmazni


"Minden egyes álláshelyért meg kell küzdeni, mindenkit támogatni kell, akinek van esélye visszakerülni a munkaerőpiacra" - mondta el Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a keddi kormányszóvivői sajtótájékoztatón. A szakember szerint ezt csak célzott programokkal lehet elérni.

A munkahelyek megőrzésének érdekében januártól egy új támogatási formát vezet be a kormány, melynek lényege, hogy a munkanélküli segélyben részesülők magukkal vihetik a segély összegét a munkaadó számára - mondta a miniszter. A segélyt havi bontásban, utólag fizetik ki a munkaadók számára. Kiss Péter szerint ez a támogatás több ezer embert érinthet, célja pedig az, hogy segítse az emberek visszatérését a munkaerőpiacra.

"Január negyedikén jelennek meg a felhívások, a munkáltatók azt követően igényelhetik a támogatást, és ha megfelelnek a feltételeknek, akkor meg is kapják azt" - vázolta fel a miniszter. A támogatást 2010 végéig lehet majd igényelni.

"Jelenleg kilenc hónap a munkanélküli segély időtartama. Ha valaki például három hónap után munkát talál, akkor a hátralevő hat hónapban az őt alkalmazó cég megkaphatja a munkanélküli segély és a járulékok összegét" - emelte ki Kiss Péter. A támogatásra nem csak azok jogosultak, akik januárt után veszítik el állásukat, hanem mindenki, aki jelenleg segélyben részesül - válaszolta az mfor.hu kérdésére a miniszter. Az egyetlen kikötés, hogy a vállalkozó által kapott támogatás összege nem haladhatja meg a minimálbér és járulékai 60 százalékát.

Út a munkához: bevonnák a magántőkét is

2009-ben indította el a kormány az Út a munkához programot, melynek keretében a korábban szociális segélyben részesülőknek biztosítanak munkát a közfoglalkoztatásban. Kiss Péter szerint ez a program megfelelő időben indult, és fenn kell tartani a válság után is.

"Várjuk el minden munkaképes embertől, hogy dolgozzon meg a támogatásért és tegyen meg mindent azért, hogy visszatérhessen az aktív foglalkoztatásba" - emelte ki a társadalompolitikai miniszter. Éppen ezért szerint ezzel a programmal egy új filozófia jelent meg a közfoglalkoztatásban.

A programban idén novemberben közel 91 ezer embernek tudtak munkát biztosítani - közölte a miniszter. Jövőre az idei 97 milliárdnál is több, 110 milliárd forint jut majd erre a célra, ami kiegészül még egy 7,5 milliárd forintos uniós forrással. "Egyrészt 2010-ben a programot ki akarjuk terjeszteni az állami és önkormányzati cégekre, másrészt pedig azt szeretnénk elérni, hogy a források átkonvertálhatók legyenek bértámogatássá a nyílt munkaerőpiacon" - mondta a miniszter.

Mindez azt jelenti, hogy januártól ha valaki olyan embert foglalkoztat, aki korábban szociális segélyt kapott, akkor bértámogatásként megkaphatja havonta a segély összegét, azaz 28 500 forintot.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!